2022. február 24-én Oroszország támadást indított Ukrajna ellen.
Óriási hibának nevezte, hogy Oroszországot és Kínát egymás mellé sodorták az Egyesült Államok jelenlegi vezetésének hozzájárulásával.
Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatban az EP elnöke úgy fogalmazott, reméli, hogy az erről szóló tárgyalások akár már az idén megindulhatnak.
A tervek szerint már a nyáron megkezdheti munkáját a nemzetközi agressziós bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó központ (ICPA).
A világszövetség tavaly március 4-én megtiltotta a két ország sportolóinak részvételét az égisze alatt zajló rendezvényeken.
Ehhez képest Szerbia az egyetlen európai ország, amely nem csatlakozott az Oroszország elleni uniós szankciókhoz
Egyre mélyebbre sodródik Oroszország a háborúba. Immár papíron is...
A tárca közleménye szerint Sojgu egy frontvonalon lévő parancsnoki állást keresett fel Donyecktől délre.
Az amerikai elnök a német kancellárral tárgyalt a Fehér Házban.
Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollár - gyorsan mozgósítható - katonai támogatást nyújt Ukrajnának
Az ukrán védelmi miniszter szerint nem lehet kizárni, hogy az orosz csapatok elfoglalják a Donyeck megyei Bahmutot.
Volodomir Zelenszkij arra figyelmezteti az Egyesült Államokat, hogy a támogatások esetleges elmaradásának nem lesz jó vége.
Az egyik esetben a páros a valódi végfelhasználót és a végcélállomást úgy titkolta el, hogy hamis számlát adott ki, amelyen végcélként Németország szerepelt.
Az ukrajnai háborúra vonatkozó konszenzus nélkül ért véget a G20-csoport külügyminisztereinek csúcstalálkozója.
Rövid megbeszélést folytatott Blinken és Lavrov a G20 újdelhi csúcstalálkozóján.
A történet az ukrán szabotázscsoportról az Oroszországi Föderációban klasszikus szándékos provokáció.
Többen meghaltak egy zaporizzsjai lakóházat ért rakétacsapásban.
Elemzőket, biztonságpolitikai szakértőket kérdeztünk az orosz–ukrán háború első évét és a kilátásokat értékelve.
Váratlanul érkezett a hír, húsvét után Magyarországra látogat Ferenc pápa.
A világ vezető politikusai között forgolódva és a Kreml falain belül is szerzett tapasztalatai alapján Zolcer János új könyvében foglalta össze az orosz agresszió 13 alapvető kérdésére adott válaszát.
Az ukrán elnök elismerte, ez nem lesz könnyű feladat.