Beérett a munkánk gyümölcse
A roma felmentő sereg és a betelepülők
Valahol utat tévesztettek
Jaroslav Naď védelmi miniszter szerint azok a férfiak sem kerülnék el a besorozást, akik aláírták a rendkívüli katonai szolgálat teljesítését megtagadó nyilatkozatot.
Marad a jelenléti oktatás, de ragaszkodnak követeléseikhez.
Elutasítunk minden olyan kezdeményezést, amely megkérdőjelezi platformunk vezetésének egységét, valamint a platformunk elnökével szemben folytatott lejárató kampányt.
A Magyar Közösség Pártja sajtónyilatkozatban áll ki a gyermekek jogait védő magyarországi törvény mellett.
A régi-új kabinet nem fordít nagyobb hangsúlyt a kevésbé fejlett régiók felzárkóztatására.
Az aláírók felszólítják az Európai Bizottságot, javítsa ki korábbi döntését, és vegye ismét napirendre a Minority SafePack javaslatait.
A pandémia okozta válság megmutatta, hogy nagyobb szolidaritásra van szükség mind a sportban, mind a társadalomban.
Atartományi főváros önkormányzati képviselőtestülete "Náci vészhelyzet?" címmel fogadott el egy politikai nyilatkozatot, amely szerint fokozni kell az "antidemokratikus és szélsőjobboldali" tendenciák elleni erőfeszítéseket.
A Magyar Közösség Pártja nyilatkozatot adott ki augusztus 20-a alkalmából.
Az elkövető kíváncsi volt, ezért ölte meg az állatot.
A Diákhálózat sajnálattal veszi tudomásul a tényt, hogy az európai parlamenti választások eredményei alapján az elkövetkezendő öt évben nem lesz szlovákiai magyar képviselő az Európai Parlamentben.
Lelkiismereti és vallásszabadságunknak ezen durva megsértése Egyházunk számára elfogadhatatlan.
Egy erős Kárpát-medencei EP-képviselet napirenden tudja tartani Brüsszelben a Kárpát-medencei magyar közösségek számára fontos témákat.
Kiállnak a nagyszarvai önkormányzat mellett.