Lapunk vezető szerkesztője szerint az idei választás egyik kulcskérdése, mekkora lesz a magyarlakta régiók részvételi aránya.
Több mint 25 ezer katona, 167 hadihajó, köztük 12 tengeralattjáró, valamint 89 repülőgép és helikopter vesz részt az orosz Csendes-óceáni Flottánál elrendelt meglepetésszerű harckészültségi ellenőrzésen.
Jaroslav Naď védelmi miniszter szerint azok a férfiak sem kerülnék el a besorozást, akik aláírták a rendkívüli katonai szolgálat teljesítését megtagadó nyilatkozatot.
A hadiállapotot tavaly február 24-én rendelték, majd pedig a parlament többször meghosszabbította.
Szlovákiában nem készülnek mozgósításra, hívta fel a figyelmet a rendőrség egy álhír kapcsán.
Vajon hányan élnek majd a lehetőséggel?
Több mint 200 ezer orosz állampolgár érkezett a szomszédos Kazahsztánba, amióta két héttel ezelőtt Oroszországban részleges mozgósítást rendeltek el az ukrajnai háború miatt.
Vlagyimir Putyin orosz elnök pánikba esett, mert azt látja, hogy Ukrajna nyugati segítséggel kezd sikeresen fellépni az orosz agresszió ellen - jelentette ki Mark Rutte.
Nem tartalmaz újdonságot Vlagyimir Putyin szerdai bejelentése a részleges mozgósításról – mondta Zelenszkij.
Moszkva gyengeségét, nehézségét bizonyítja a Vlagyimir Putyin orosz elnök által bejelentett részleges mozgósítás Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) miniszterelnök-jelöltje szerint.
A lett hatóságok biztonsági okokból nem adnak ki humanitárius vízumot a mozgósítás elől menekülő orosz állampolgároknak.
A Szövetség megdöbbenéssel veszi tudomásul, hogy Oroszország a háború békés rendezése helyett mozgósítást rendelt el.
A részleges katonai mozgósítás Oroszországban újabb rossz lépés az Ukrajna elleni törvénysértő háborúban - jelentette ki a német alkancellár szerdán Berlinben.
Nagy és nehéz harci tevékenység folyik a különleges katonai művelet során, de a haderő minden része, beleértve a nukleáris erőket is, jól teljesítenek.
Vlagyimir Putyin orosz államfő ma reggeli beszédében részleges mozgósítást jelentett be.
Belgrád szerint a koszovói rendszámtáblák elismerése azt jelentené, hogy elfogadja Koszovó önálló állami létét.
A jereváni és a hegyi-karabahi hatóságok már vasárnap rendkívüli állapotot hirdettek, és teljes katonai mozgósítást rendeltek el az országban.
Az összecsapások eszkalációja fenyeget.