Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Itt van december, a téltábornok! Már csak ő hiányzott faggyal, havas, locspocsos, járhatatlan útjaival és járdáival, 18 órás sötétségével, didergésével, a ki se megyek, mert megfagyok érzésével.
A legtöbb kisgyermekes családban ilyenkor már javában pucolják a csizmácskákat a csemeték, hogy aztán kitegyék az ablakba és reggelig várják a csodát.
Lovaskocsin érkezett a Mikulás Alsószelibe. Hosszú évek óta tartanak adventi kézművesásárt a nagy Öreg érkezésének tiszteletére a mátyusföldi faluban.
Több mint 2000 mikulás vett részt vasárnap a fővárosi Váci utcán, a Budapest Sportiroda (BSI) futóversenyén.
Adománygyűjtésbe kezd a Pázmaneum Társulás.
A felvételen az látható, hogy Rudolf Kubus, Mikulásnak öltözött korábbi önkormányzati képviselő kiabált a roma gyerekekke és sértegette a szüleiket.
A Mikulást is lencsevégre kaptuk!
Nyolcéves hagyománya van a lovaskocsis Mikulásnak Alsószeliben
Kedden, december 6-án főként a hegyekben lehet havazásra számítani, az alacsonyabban fekvő régiókban csak elvétve.
Ugye, már mindenki fényesíti a csizmáját?
A gyűjtés december 4-ig tart.
A Nagymagyari Kulturális Közösség vetélkedőt hirdetett a természetkedvelők számára. A versenyzők december 6-ig küldhetik a helyes megfejtést a szervezethez.
Úgy cselekedj embertársaiddal, ahogy szeretnéd, hogy veled is cselekedjenek.
A Mikulás is szájmaszkban jön majd?
Önzetlenül segíteni pedig a járványhelyzetben tudunk talán a leginkább
A világjárvány idején sem maradhatnak Mikulás csomag nélkül a komáromi gyermekek.
A múlt század ’90-es éveitől kezdve zenélő Mikulásként ismert a komáromiak körében.
Izraelben négynapos Mikulás-világtalálkozó kezdődött 55 Mikulás-jelmezes vendég jeruzsálemi felvonulásával.
A finnországi Rovaniemiből Magyarországra érkező Mikulás jövőre szívesen ellátogatna a Felvidékre, hogy találkozzon a külhoni magyar gyerekekkel is.
Mikulás napján Szent Miklóst ünnepeljük.
Azt kéri kisebb és nagyobb gyermekektől egyaránt, legyünk jók és a karácsonyi béke és szeretet töltse be szíveinket!
Több holland városban is utcákra vonultak a hagyomány támogatói és ellenzői egyaránt.
A karácsony szeretete és békessége töltse be a kis- és nagy gyermekek szívét egyaránt. Cselekedjetek úgy, ahogyan azt szeretnétek, hogy veletek is bánjanak embertársaitok.