Szánkótól hólapátig, Mikulástól Jézuskáig
Itt van december, a téltábornok! Már csak ő hiányzott faggyal, havas, locspocsos, járhatatlan útjaival és járdáival, 18 órás sötétségével, didergésével, a ki se megyek, mert megfagyok érzésével.
A mostani formájában mindannyiunkat kicsit kikezdi ez az egészségromboló, az évek során egyre enyhébbre forduló téli hónap: a nagy várakozásban az ilyenkor szokásos szépségek mellett a vírus is könnyen benézhet hozzánk, ami eltompíthatja a fényeket, szürkévé varázsolhatja a hétköznapokat és sokszor az ünnepnapokat is. Pedig az adventi időszak nem éppen vírusváró, de jön az kéretlenül is! Hányszor hallhatják a gyerekek ilyenkor a szülőktől: öltözz fel melegen, nehogy megfázz és beteg légy karácsonyra!
Amikor lehull ilyenkor az első hó, és fehér lepel borít mindent, hangos gyerekkacajtól és csöndes felnőtt morgástól hangos a város, mivel a hólapát nem siklik olyan gyorsan a hóban, mint a gyerekszánkó.
A gyerekek rohannak haza az óvodából és iskolából, hogy még a korai sötétedés és olvadás előtt kimehessenek élvezni a fehér hótakaró nyújtotta szórakozási lehetőségeket, a tél egyre ritkábban megjelenő örömeit. Milyen csalódottak lehetnek, amikor reggel szép hóesésben indulnak iskolába, és csúnya locspocsban kell hazajönniük, a hónak alig van már nyoma. Milyen izgatottan leshetik az osztályablakon át a hótakaró állapotát! Ilyenkor kellene azt tenniük a tanítóbácsiknak és néniknek, hogy feláldoznak egy órát hógolyózásra az iskolaudvaron…
Bezzeg a mi időnkben, emlékeznek vissza a nagypapák és nagymamák! Decemberben lehullott, aztán maradt február végéig.
A hóhányók és hótolók sem bírtak vele, hóemberek őrködtek, vigyáztak a hóra és a gyerekekre az udvarokban, kertekben, szánkózó helyeken, a házak állandó téli tartozékai voltak. A hóból épített bunkerek pedig kiváló búvóhelyül szolgáltak. Az iskolaudvarokon a pedellusok korcsolyapályákat csináltak, és ápolták, söpörték, öntözték a jeget az egész tél folyamán! Szerettünk iskolába járni még a téli szünetben is! Aki emlékezik még a bakancsra szerelhető, kulcsos korcsolyákra, az talán még az igazi telekre is. De hol van már a tavalyi hó és jég!
A kisgyerek számára a legnagyobb kihívás decemberben a Mikulás és karácsony közti várakozás átvészelése.
December 6-án felvillant valami érdekeset a téli világ, aztán szentestig várni kell az újabb csodára. Nem csoda, ha türelmetlenül számolják a napokat! Amerikában ezt egyszerűen megoldották. Tudjuk a filmekből, hogy ott karácsonykor is, vagy csak akkor a Mikulás szállítja az otthonokba az ajándékokat. Jézuska nem dolgozik, csak intézkedik a háttérből! Nálunk nem a Mikulás a főszereplő december végén, hanem a Jézuska! A jóságos öreg fehérszakállas december 6-án reggelre érkezik és lepi meg a gyermekeket csokoládéval vagy virgáccsal attól függően ki mennyire volt jó. A csokimikik mellett a csokikalendáriumot is ekkor kapják meg a kicsik, hogy napi csokiadaggal enyhítsék az ajándékszóró szentestéig tartó várakozást, A kis Jézus pedig épphogy megszületik, rögtön nehéz karácsonyfát és rengeteg ajándékot cipel otthonainkba! De karácsony csodájában ilyesmire nem gondol a kisgyerek!
Nem emlékszem, mekkora csalódást jelentett nekem, amikor rádöbbentem, hogy ez nem egészen így van! De minél később ébrednek fel, annál jobb, mert tovább élhetnek és hihetnek a gyerekek egy varázslatos világban!
A mi gyermekeinket és unokáinkat decemberben dupla öröm éri. Mikulás előtti este kiteszik a megtisztított csizmájukat az ablakba, és ebbe várják a meglepiket. Bár az amerikai naptárban is meg van jelölve ez a nap, mint St. Nicholas Day, gyakorlatban ez a december 6-i nap ott nem sokat jelent. Santa Claus 25-én reggelre érkezik, és a kandalló fölé akasztott zoknikba és a karácsonyfa alá teszi az ajándékokat. A télapó kinézete – piros-fehér ruha, nagy ősz szakáll – megegyező, talán csak Amerikában többet eszik az öreg, hisz ott általában teltebbnek ábrázolják, mint Európában. Talán ez okozza lassúságát, párhetes késését az amerikai otthonokba… Nálunk krampuszok kísérik, akik virgácsot tesznek a rossz gyerekek cipőjébe, az USA-ban pedig a manókat látunk körülötte, ők azonban főként játékkészítők. Az amerikai karácsonyi filmeket nézve nehezen magyarázható ez a különbség a gyerekeknek, hogy ott miért karácsonykor próbálják magukat bepréselni a kéményekbe a telthasú Mikulások, nálunk pedig már ilyenkor régen lejárt a munkaidejük. Ahány ház, annyi szokás!
