Négy évvel a háború kezdete után minden harmadik gyermek még mindig átmeneti menedékhelyen él, ahonnan lehet, hogy újra el kell menekülnie, mert a háború eléri őket.
A török hatóságok által májusban közzétett hivatalos adatok szerint jelenleg 2,7 millió szíriai menekült tartózkodik Törökországban.
Csehországban jelenleg 158 800 ukrán menekültnek van állása, ami 44 800-zal több, mint egy éve, és több mint duplája a két évvel ezelőtti állapotnak - közölte Marian Jurecka munkaügyi és népjóléti miniszter.
Csökkent a Németországban élő szíriai állampolgárok száma a februári és a márciusi adatok összehasonlítása alapján, aminek hátterében nem a Szíriába való visszatérés, hanem a német állampolgárság megszerzése áll.
Folyamatosan csökken a Csehországban élő ukrán menekültek hazatérési kedve - derült ki egy felmérésből.
2024. március végéig folyósítja a kormány a menekültek elszállásolásáért járó támogatást.
A magyar segítségnyújtás célja, hogy a konfliktus és az üzemanyagraktár-robbanás civil kárvallottjainak megsegítésével hozzájáruljon a térség stabilitásához.
A cseh kormány konkrét segítséget nyújtana a hazájukba visszatérni kívánó ukrajnai menekülteknek, s átvállalná a költségek egy részét.
A 2022. február 24. óta tartó orosz-ukrán háború számtalan formában sújtja a polgári lakosságot.
Az, hogy a menekültstátusszal rendelkező személy súlyos bűncselekményt követett el befogadó országában, és ezért jogerősen elítéltek, nem jelentheti a menekültstátusz automatikus megvonását.
A múlt héten, május 1-je és 7-e között 19 900 ukrán állampolgár lépte át a szlovák-ukrán határt. 551-en kértek ideiglenes menedéket. Szlovákiából Ukrajnába 17 613 személy lépett át a határon.
Az év első hónapjához képest februárban az EU-tagállamok közül 26-ban csökkent a menekülteknek átmeneti védelmet nyújtó határozatok száma.
21 szíriai migránst tartóztatott fel a szlovák rendőrség vasárnap hajnalban Pozsonyban.
Több száz menekült tüntetett szombaton az athéni parlament épülete előtt Görögország szigorú bevándorlási politikája ellen.
Mostanra a segítségnyújtás fő hangsúlya az integrációra helyeződött át.
Összesen 690-en kértek átmeneti menedéket.
A múlt héten, január 30-a és február 5-e között 17 902 ukrán állampolgár lépte át a szlovák-ukrán határt.
Tavaly február 24. óta 938 918 személy lépte át a határt Szlovákiából Ukrajna felé.
A múlt héten, december 12. és december 18. között 19 308 ukrán állampolgár lépte át a szlovák-ukrán határt.
A múlt héten 17 666 személy lépett Szlovákia területére Ukrajna felől, közölte a Belügyminisztérium.