Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Csütörtökön, december 2-án folytatódik a főtárgyalás a cetlik ügyében.
Az elején kijelentette, hogy ügyfele, Marian K., akit más ügyekben is képvisel, felmentette őt az ügyvédi titoktartás alól.
Peter Tóth tanú, volt SIS-ügynök hazudik, amikor azt állítja, hogy üzeneteket tartalmazó leveleket kapott Andrej Šabík ügyvédtől.
Tóth kedden tett tanúvallomást a Pozsony I. Járásbíróságon, az ügyben Marian K.-t vádolják.
Marian K. üzletember és védőügyvédei a Pozsony I. Járásbíróság előtt elutasították, hogy vádalkut kössenek a Trencséni Kerületi Ügyészség ügyészével.
Marian K. szerint Peter Tóth saját elhatározásból szervezte meg az újságírók megfigyelését.
Döntött a Legfelsőbb Bíróság: Marian K. őrizetben marad.
Felfedték a bíróságon a Kuciak-gyilkosság egyik lehetséges indítékát.
„Azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy csak azért likvidáltattam ezeket az embereket, mert Ján Kuciak írt rólam” – jelentette ki a vádlott.
Több órán át beszélt az egyes bírókat és ügyvédeket érintő korrupciós bűncselekményekről.
Ma Bazinban felolvasták annak a tanúnak a vallomását, aki fegyvert adott el Andruskónak.
A vádlottak közül csak Marian K., a gyilkosság állítólagos megrendelő van jelen Bazinban, Sz. Tamás és Alena Zs. kérte, hogy távollétében tárgyaljon a bíróság.
A bírók megvesztegetésével gyanúsította meg a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség Köd nyomozócsoportjának nyomozója Mariana K.-t a Threema-kommunikáció alapján.
Nem világos, ki lehetett az, de lehetséges, hogy valamelyik titkosszolgálat tagja.
Emil Klemanič, a szenátus elnöke felszólította, hogy ne ismételgesse önmagát.
Fico nem árulja el, hogy találkozott-e Marian K.-val a főügyészválasztás kapcsán.
A lőszereket engedély nélkül tartotta a pozsonyi Kolibán levő házában, a rendőrség egy házkutatás során foglalta le őket.
A telefon nem az enyém, és nem is volt.
David Lindtner, a Pozsonyi III. Járásbíróság volt elnöke október 24-ével maga kérvényezte felfüggesztését hivatásának gyakorlása alól.
Martin Glváč, a Smer-SD parlamenti képviselője cáfolja, hogy telekvásárlási ügyek miatt vitázott volna Marian K.-val.
Ľubomír Galko független képviselő szerint a médiában megjelent információk arra engednek következtetni, hogy a felvétel már régóta a rendőrség birtokában lehetett.
Cserébe Kočner halálosan megfenyegette az egykori legfőbb ügyészt. Albár polgármestere is benne lehetett a dologban – állítja a DenníkN.
A szóban forgó tettek nem egyszerű fegyelmi vagy etikai vétségek, itt már komolyan fennáll a bűncselekmény gyanúja.