A bíró, aki beismerte, hogy Kočnerral váltott üzeneteket, felfüggesztését kérte
David Lindtner, a Pozsonyi III. Járásbíróság volt elnöke október 24-ével maga kérvényezte felfüggesztését hivatásának gyakorlása alól.

Zuzana Drobová, az igazságügyi tárca szóvivőjének tájékoztatása szerint
Lindter közölte Gál Gábor (Most-Híd) igazságügyi miniszterrel, hogy a jelenlegi társadalmi hangulat és a bírói testület megítélése miatt megszakítja bírói tevékenységének végzését.
Gál Gábor nagyra értékeli a bíró döntését, azt az igyekezetet látja mögötte, hogy visszaálljon a bíróságok iránti bizalom.
„Eddig Lindtner az egyetlen bíró, aki a nyilvánosságra került információk után maga döntött úgy, hogy szünetelteti bírói tevékenységét” - közölte a minisztérium szóvivője.
Lindtner már hétfőn (október 21.) nyilatkozatot tett közzé, melyben sajnálatát fejezte ki, hogy elveszítette kollégái bizalmát, közölte, hogy vállalja a felelősséget és távozik posztjáról.
- jelentette ki Lindtnerről Gál Gábor.
A volt bíró beismerte, hogy korábban üzeneteket váltott Marian K.-val, aki több ügyben szerepel gyanúsítottként vagy vádlottként.