Conte május óta nem dolgozott edzőként, akkor az Internazionalét hagyta ott, melyet 11 év szünet után bajnoki címig vezetett az olasz ligában.
Az öt év múlva sorra kerülő tornának az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó ad otthont.
Az albán szövetség honlapja kedden számolt be arról, hogy a FIFA a lengyelek elleni, október 12-én rendezett találkozó kapcsán büntette meg a szervezetet.
Kétszer az év edzőjének választották Skóciában, 2004 decemberében pedig Berti Vogtsot követte a skót válogatott szövetségi kapitányi posztján.
Az angol bajnok Belgiumban élő drukkerét a találkozót követően egy parkolóban támadták meg.
Több mint egy tucat nemzeti szövetség fontolgatja ezt a lehetőséget.
A magyar közmédia mindent elkövet annak érdekében, hogy a határainkon túl is magyar nyelven legyenek nézhetőek a legfontosabb sportesemények.
Évi 14 millió eurós fizetéssel szerződést kínál a Real Madrid Paul Pogbának, a Manchester United francia válogatott labdarúgójának.
A legjobb európai labdarúgót megillető Aranylabdát 2018-ban érdemelte ki a játékmester, akivel májusban egy évvel hosszabbítottak szerződést a Realnál.
Szijjártó Péter újságíróknak elmondta:a keddi londoni futballmérkőzésen magyar és lengyel szurkolók biztatták közösen a magyar válogatottat, sikerrel.
A rendőrség közleménye szerint akkor robbant ki a kisebb rendbontás, amikor a hatóság emberei behatoltak a szektorba, hogy előállítsanak egy drukkert.
A másodosztályban érdekelt komáromi lila-fehérek hazai közönség előtt folytatták remek sorozatukat, és továbbra is az élbolyhoz tartoznak a bajnokságban.
Mindkét játékos tünetmentes, de elkülönítették őket, így nem utaznak Magyarországra.
Tovább folytatta remek szereplését a bajnokságban a komáromi KFC. Radványi Miklós együttese ezúttal a csallóközi rangadón is begyűjtötte a három pontot, méghozzá a DAC farmcsapatának a Somorjának az otthonában.
Az Angliában játszó beoltott labdarúgók ezentúl vörös kategóriába sorolt országokba is utazhatnak úgy, hogy visszatéréskor nem kell karanténba vonulniuk.
A szervezet közleménye szerint semmisnek nyilvánították az ügyben eddig történteket, és úgy tekintenek rá,mintha az eljárást soha nem is kezdték volna el.
Vlagyimir Putyin politikai pártok vezetőivel találkozva állt elő javaslatával, emlékeztetve a 2018-as vb sikerére és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) irányítóinak dicséretére.
A kisebb kluboknak továbbra is a túlélés a cél.
A Szlovák Kupa harmadik fordulójának leginkább várt mérkőzése felvidéki szempontból a két csallóközi gárda a KFC és a DAC összecsapása volt.
A vb-házigazda azt már tudatta,ragaszkodik hozzá, hogy minden szurkolónak, aki ott akar lenni a mérkőzéseken, előzetesen két védőoltást kell kapnia.