A magyar szélső, Szánthó Regő tavaly októberben érkezett a zsolnai együtteshez kezdetben próbajátékra.
Révkomáromtól Londonig, a felvidéki focipályáktól az Európa-bajnokságig – Priskin Tamás bejárta a csúcsokat, de sosem felejtette el, honnan indult.
A legfiatalabbak tornáját május 31-én rendezik, majd június 7-én az U10-es korosztály következik, végül június 14-én csapnak össze az U11-es korosztály együttesei.
A nemzetközi sajtó a Paris Saint-Germain és edzője érdemeit, illetve Gabriel elrontott tizenegyesét emeli ki.
Akár több százezer szurkoló is érkezhet a magyar fővárosba május utolsó hétvégéjén.
Vasárnap este került megrendezésre a Niké Liga év végi ünnepélyes gálaestje, melyen az 2025/26-os szezon legjobb játékosát, edzőjét, játékvezetőjét és a szezon felfedezettjét, valamint a szezon álomcsapatát is kihirdették.
Szoboszlaiéknak nem sikerült megismételniük tavalyi teljesítményüket, Sallai Rolandék azonban ismét bajnokok lettek.
Neymar idén még csak nyolc mérkőzésen lépett pályára a brazil Santosban, mert december végén és márciusban is volt egy-egy térdműtétje.
Bár még pár forduló hátravan a top európai bajnokságokból, a szezon csalódásait és meglepetéscsapatait már most sorba lehet venni.
Az MLSZ és az M4 Sport kihirdette a Fizz Liga áprilisi legjobbjait. A bajnoki cím felé robogó ETO FC Győr a hónap játékosát és edzőjét adta.
A döntéshozók további találkozókkal gazdagítják a már egyébként is túlzsúfolt meccsnaptárat.
A legnagyobb izgalmak a Premier League-ban várhatóak.
Szoboszlait augusztusban, októberben, novemberben és februárban is a legjobbnak választották a Liverpool-drukkerek.
Három nappal a bajnoki aranyrangadó után ismét összecsapott a Ferencváros és az ETO, ezúttal a MOL Magyar Kupa elődöntőjében a Groupama Arénában.
Végjátékához érkezett a Bajnokok Ligája, hamarosan megtudjuk, hogy mely két csapat lesz ott a május végi fináléban.
És hiába irányítja a pénz a labdarúgást, valamiért mégsem tudunk lemondani róla.
A vb-t az Egyesült Államok 11 városában, valamint három mexikói és két kanadai helyszínen bonyolítják le június 11-től.
Valamikor az Újpesttel feküdtem, keltem. Igaz, az még Törőék, Fazekasék korában volt, Zámbó Sanyi is nagy kedvenc volt.
Két mérkőzést kell megnyerni, és ott van a szlovák válogatott a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon.
A 34 éves támadó, aki 128 válogatott mérkőzésével és 79 góljával brazil csúcstartó, legutóbb 2023 októberében szerepelt a Selecaóban, akkor az Uruguay elleni vb-selejtezőn szalagszakadást szenvedett.