Pénz beszél, a szurkoló fizet?
A labdarúgás valódi célja és mondanivalója az utóbbi évtizedben megváltozott. Régebben családi programnak számított, az apák a fiaikat, majd a felnövő fiatalok a saját gyerekeiket vitték el a stadionba, lényegében egy külön családi programnak számított a mérkőzésre járás. Sok helyen, például Olaszországban külön kultúrája volt a mérkőzéslátogatásnak, mára azonban ez a kapcsolat megbomlott, és a fókusz áthelyeződött az anyagiakra.
A modern futball gazdasági robbanása vitathatatlan. A televíziós jogdíjak, a globális szponzori szerződések és a nemzetközi márkaépítés soha nem látott összegeket hoztak a sportágba. A klubok üzleti vállalkozásokká váltak, a játékosok sztárokká, a mérkőzések pedig világszintű médiatermékekké. Mindez önmagában akár pozitív fejlődés is lehetne, hiszen jobb infrastruktúrát, magasabb színvonalú játékot és szélesebb elérhetőséget eredményezett. Ennek az árát azonban a szurkolók a pénztárcájukon látják meg.
Olyan korszakot élünk, ahol egy átlagosnak számító bajnoki mérkőzésre több száz euróba kerülnek a jegyek, a nagyobb eseményekről pedig nem is beszélve. A budapesti Bajnokok Ligája döntőjébe például 3-4 ezer euróért lehet jegyet váltani, míg a vb-döntőre a legdrágább jegyek 11 ezer euróba kerülnek.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) úgy érezte, van még hova elemelni a jegyárakat, így pár száz eurót még rádobott a fináléra szóló belépőkre. Ezzel viszont azt fogják elérni, hogy a szurkolók szép lassan elmaradnak a stadionokból, akik jóban-rosszban, esőben-hóban a csapat mellett álltak, a horribilis jegyárakkal viszont már nem tudják tartani a lépést.
Ez a változás nem csupán gazdasági, hanem mélyen emberi és kulturális veszteség. A futball atmoszféráját nem lehet pénzért megvásárolni. A hangulat és az érzelmek mind olyan dolgok, melyeket a szurkolók teremtenek, és amit nem lehet pénzzel helyettesíteni. Ha ők eltűnnek, a stadionok ugyan megtelhetnek, de kiüresednek. A hangulat mesterségessé válik, a játék elveszíti azt az érzelmi töltetet, amely egyedivé tette.
Sokan azzal érvelnek, hogy amíg vannak olyanok, akik kifizetik ezeket a jegyárakat, akkor miért ne kérnék el? Ez az érvelés azonban rendkívül leegyszerűsített. A futballra nem úgy kell tekintenünk, mint egy termékre, annál sokkal többet jelent. Közösségeket kovácsol össze, érzelmeket vált ki az emberekből, és sokak számára egy olyan pluszt hoz az életükbe, mely nélkül nem tudnának létezni.
Ráadásul a jegyárak elszállása csak egy tünet a sok közül. A klubhűség helyét egyre inkább a márkahűség veszi át, a játékosok identitása gyakran háttérbe szorul a marketing mögött, a döntések pedig nem a szurkolók, hanem a befektetők érdekeit szolgálják. A mérkőzések időpontjait a televíziós közvetítésekhez igazítják, figyelmen kívül hagyva azokat, akik a stadionba járnának.
És hiába irányítja a pénz a labdarúgást, valamiért mégsem tudunk lemondani róla. Egy utolsó perces gól, egy megszerzett kupa, egy vb vagy Eb kvalifikáció olyan érzelmeket vált ki belőlünk, mely semmihez sem fogható. Tökéletes példa erre Magyarország esete, ahol a közhangulatot nagyban befolyásolja, hogy a magyar válogatott éppen milyen eredményt ért el. A tavaly novemberi vb kiesést rendkívül nehezen emésztettük meg, és kellett pár hét, mire magunkhoz tértünk.
A kérdés az, hogy képes-e a futball visszatalálni önmagához. Lehetséges-e egyensúlyt teremteni a gazdasági érdekek és a szurkolók igényei között? Vagy végleg elfogadjuk, hogy a lelátók többé nem nekünk szólnak? A válasz a szurkolók kezében van. Amíg van igény az autentikus élményre, amíg vannak, akik felemelik a hangjukat a túlkapások ellen, addig van remény.
