A méhek világának megismerésére és a velük való közvetlen kapcsolatra épülő ökoturisztikai létesítményt nyitottak meg Betlérben.
A Középkori utazás elnevezésű projekt keretében megvalósult digitális fejlesztés lehetővé teszi, hogy a látogatók végighaladjanak a templom fejlődésének különböző történelmi korszakain.
Téli kirándulási tippeket ajánl a Košice Región Turizmus megyei idegenforgalmi szervezet.
Kassa megye turizmusa új attrakciókkal és növekvő látogatószámmal erősíti pozícióját, mint Szlovákia egyik legígéretesebb úticélja.
Önkiszolgáló kajakkölcsönző rendszert helyeztek üzembe a Hernád folyó mentén.
Egy telefonos alkalmazás, amely által az érdeklődők kikölcsönözhetik a kajakokat.
Busszal lehet látogatni négy csodás gömöri templomot.
Évről évre vonzóbb turisztikai célponttá válhat.