2020 márciusában a WHO világjárvánnyá minősítette a SARS-COV2 vírus által kiváltott COVID-19 betegséget. A betegség terjedése azóta alapjaiban változtatta meg mindennapi életünket.
Spanyolországban az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma 4211-gyel, a halálos áldozatoké 435-tel, míg a gyógyultaké 3401-gyel emelkedett az elmúlt egy napban.
...mondja imádott nagymamám egy telefonbeszélgetés alkalmával.
A koronavírus-járvány miatt ebben az évben több mint egymillió euróval csökkennek Fülek bevételei.
A munkáltatóknak, illetve a kötelező betegbiztosítással vagy nyugdíjbiztosítással rendelkező, önálló kereső tevékenységet végző személyeknek áprilisban sem kell járulékot fizetniük.
Az alapiskolás diákok szüleinek 84 százaléka ért egyet azzal, hogy a tanév végén szóbeli értékelést kapjanak a gyerekek.
Temesváron a járványügyi válságbizottság kötelezővé tette a védőmaszkok és kesztyűk viselését.
Erről Milan Majerský, Eperjes megye önkormányzatának elnöke beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.
A Der Spiegel német újságnak adott interjújában Maas azt mondta, hogy a németeknek meg kell fontolniuk, hogy mennyit ér nekik az egészségük.
Az új érzékelő működésének demonstrálására a kutatók a koronavírussal közeli rokonságban álló, és 2003-ban Kínában járványt okozó SARS-CoV vírussal tesztelték a módszerüket.
A kórház épülete elé, a nagy parkolóhoz konténerházat telepítettek, ezekben történik a mintavétel.
Szerdától megnyitották Kassán a koronavírus járvány miatt korábban bezárt piacot a Domonkosok terén, valamint a köztemető és a krematóriumhoz tartozó urnatemető is megnyitja kapuit.
Egy ingyenes őszi közéleti egyetemmé alakítják át a MartFesztet, melynek témái a koronavírus utáni világ, a nemzeti összetartozás éve, a szlovákiai parlamenti választások utáni helyzetkép lesznek.
A járvány végével a különleges jogrendnek is vége lesz, a törvényben viszont azért nem szabtak határidőt, mert jelenleg senki nem tudja megmondani, hogy ez mikor jön el.
Megnyithatnak egyes, 300 m2-nél nem nagyobb alapterületű üzletek és szolgáltatások.
Kedden újabb 45 igazoltan fertőzött beteget regisztráltak, és összesen 3468 tesztet végeztek el.
Boncolást végeztek két emberen, akik február elején haltak meg otthonaikban, Kaliforniában és mindkettejük szervezetéből kimutatták az új koronavírust.
A teszteléseket az Oxfordi Egyetemen és a londoni Imperial College-ban végzik majd.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunkban összegyűjtük a nap legfontosabb híreit a koronavírus-járvány alakulásáról. Kövessen minket!
Thomas Müller, a Bayern München labdarúgója azt mondta, akár még karanténba is vonulna, ha csak így lehetne folytatni a szezont.
A nagy nyugat-európai országokban van a legtöbb halálos áldozata a járványnak.