MartFeszt: a hagyományos nyári fesztivál elmarad, ősszel viszont közéleti egyetem indul

2020. április 22., 12:51
ma7

MartFeszt szervezőcsapata úgy döntött, hogy a VIII. Martosi Szabadegyetemet az előre bejelentett július 8-12-i dátumon nem tartja meg. Mindez azonban egyelőre csak a hagyományos nyári műfaj és a beharangozott nagykoncertek elhagyását jelenti – közölte Gubík László.

A nyári fesztivál főszervezője közleményében azt írta,

amennyiben azt a körülmények lehetővé teszik, idén egy ingyenes őszi közéleti egyetemmé alakítják át a MartFesztet, melynek témái a koronavírus utáni világ, a nemzeti összetartozás éve, a szlovákiai parlamenti választások utáni helyzetkép, a felvidéki magyar társadalmi program és politikai egység megteremtésének útjai lesznek.

Kiemelte: az addig felépülő Martosi Rendezvényliget létesítményei, továbbá az Esterházy Akadémia és a Zsittnyan István Művelődési Ház egy másik őszi hétvégén is a látogatók rendelkezésére állnak, ezért tehát a kül- és beltéri rendezvények megtartására egyaránt felkészültek,

a lehetőségekhez mérten pedig a családi programok, sportolási lehetőségek, szórakoztató kultúrműsorok és koncertek megszervezéséről sem mondanak le.

"Bővebb információkkal, ideértve a Martosi Rendezvényliget hivatalos átadásának időpontját a járványhelyzet alakulása függvényében szolgálunk. Reméljük, jó hírekkel jelentkezhetünk, hiszen egy ilyen megpróbáltatások utáni időszak után mindenkinek jár egy kis őszi MartFeszt!" - fogalmazott Gubík László.

Kövesse facebook oldalunkat is!