2020 márciusában a WHO világjárvánnyá minősítette a SARS-COV2 vírus által kiváltott COVID-19 betegséget. A betegség terjedése azóta alapjaiban változtatta meg mindennapi életünket.
A nagy rendezvények továbbra is felejtősek.
Hétezer volt, ezerhatszáz maradt.
A dékán asszony rövid közleményében az áll, a rendelkezés mind a nappali tagozaton, mind a távoktatásban résztvevő diákokat érinti.
Szakemberek közös nyilatkozatban jelentették ki, felesleges és elhibázott a koronavírus miatt lezárásokat elrendelni!
Erre garancia a sportvezető szerint, hogy a szigetország már többször bizonyította korábban, miszerint körültekintő és alapos szervező.
Igor Matovič a kormányhivatal épülete előtt tartott rögtönzött sajtótájékoztatót.
A projekt az Oxfordi Egyetem, az angliai Diamond részecskegyorsító, és az izraeli Weizmann Intézet együttműködésében keres új lehetőségeket a Covid-19-fertőzés kezelésére.
Szerdán rekordszámú új fertőzöttet találtak az országban.
Múlt szerdán 54 tanintézetben szünetelt a tanítás.
Az elhunytak száma 898-ra emelkedett, 9187-en már meggyógyultak.
A laboratóriumokban 9518 tesztet vizsgáltak.
Donald Trumpnál és a first ladynél, Melania Trumpnál előző csütörtökön diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést, és az elnököt pénteken kórházba is szállították.
A tárca felhívta a figyelmet, hogy a vádaskodás és a támadás nem segíti elő a helyzet békés rendezését.
Egyre jobban terjed a koronavírus-járvány Füleken.
Az ismert tévés személyiségek is megtapasztalták a koronavírus erejét.
A játékosok fizetése mellett az edzők, illetve a háttérszemélyzet járandósága is csökkenni fog,
Ha vonatra szállunk, nem árt, ha van nálunk kézfertőtlenítő.
A felszólalók hangsúlyozták: készek tárgyalóasztalhoz ülni az egészségügyi minisztérium vezetőségével, hogy közösen keressenek sürgős megoldásokat a kialakult helyzetre.
Négyezerre nőtt a kórházban kezeltek száma, közülük 283-an vannak lélegeztetőgépen.