2020. október 8., 15:34

Tokió 2020: Biztonságos körülmények között kerül majd sor az olimpiára

Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke helyszíni szemléjét követően elégedetten nyilatkozott a tokiói olimpia atlétikai stadionjáról, egyúttal kijelentette, hogy a szervezők biztonságosan meg fogják tudni rendezni a játékokat jövő nyáron.

Olimpiai stadion - Tokió 2020
Fotó: TASR

A közmédia tokiói tudósítójának riportja szerint a legendás korábbi középtávfutót csütörtöki látogatásán lenyűgözte az új aréna külső kialakítása, az öltözők és a lelátók minősége. Amint a sajtó képviselőinek elmondta, még sosem látott jobb atlétikai stadiont, és mindehhez azt is hozzátette, hogy hiszi, az olimpián világcsúcsok születnek a tokiói pályán.

Coe egyértelművé tette, hogy támogatja a nyári játékok jövő nyári megrendezését és szerinte a világjárvány okozta bizonytalanság ellenére Japán képes biztonságos körülmények között lebonyolítani a versenyeket.

Erre garancia a sportvezető szerint, hogy a szigetország már többször bizonyította korábban, miszerint körültekintő és alapos szervező.

A WA első embere a Tokió 2020 szervezőbizottságának vezetőivel is tárgyalt és betekintést kapott a játékok egyszerűsítésére és költségtakarékosabbá tételére kidolgozott 50 elemből álló tervbe, melyet szerdán mutattak be a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak a rendezők.

Eszerint például egyes helyszíneket a korábban tervezettnél visszafogottabban díszítik fel, csökkentik a látványos és drága ünnepségek számát, rövidebb lesz a fáklyaváltó útja, kevesebb VIP vendéget hívnak meg és összességében is kevesebben kapnak majd meghívót és ingyenes ellátást, egyúttal pedig a szervezői létszámot is a minimumon tartják.

A Reuters azt is kiemelte, Coe reményének adott hangot, hogy a felújított atlétikai stadion a közeli jövőben szabadtéri világbajnokságnak adhat otthont.

Az olimpia szervezőbizottságának elnöke, Mori Josiro kijelentette, hogy szeretne majd erről tárgyalni Coe-val.

A szabadtéri vb-k közül egyelőre csupán a következő kettőnek van házigazdája: a 2021-ről 2022-re halasztott versenyt Eugene-ben rendezik, míg a 2023-as világbajnokságot Budapesten.
 
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.