2020 márciusában a WHO világjárvánnyá minősítette a SARS-COV2 vírus által kiváltott COVID-19 betegséget. A betegség terjedése azóta alapjaiban változtatta meg mindennapi életünket.
Folyamatosan csökken a koronavírus-fertőzöttek száma a nyugat-balkáni országokban, a térségben egyre csökken a kór szövődményeiben elhunytak száma is.
Szlovákia a koronavírus-járvány második hulláma után megfelelően felkészült a gazdaság újraindítására - jelentette ki Eduard Heger TA3 vasárnapi politikai műsorában.
Csekély érdeklődés övezi a tizenévesek oltását, vagyis csak néhány ezren kértek időpontot a négy betegbiztosító egyikében, hogy beoltsák őket a a Pfizer és a BioNTech közösen kifejlesztett vakcinájával.
Eddig 1 814 811 személy vette fel a védőoltás első adagját, a második adagot pedig már 932 549-en kapták meg.
A vírus még itt jár közöttünk, pusztít is, csak jóval lassúbb ütemben, visszafogottabban. Tavaly is így csinálta, amikor melegebb lett az idő. Mi meg azt hittük, lecsengett, vége. Talán most így is lesz. Ősszel kiderül.
Továbbra is minden olyan helyen kötelező a maszk használata, ahol védettek és nem védettek zárt térben találkozhatnak
Boris Johnson brit miniszterelnök konkrét kötelezettségvállalásokat kér a jövő héten a hét legnagyobb ipari hatalom alkotta csoport (G7) többi tagországának vezetőitől.
Ukrajnában kis mértékben tovább lassult a koronavírus-járvány terjedése, szombatra kevesebb mint kétezer új beteget jegyeztek fel.
Hétfőtől kevesebb macerával jár, ha nyugati szomszédainkhoz ruccanunk ki.
Az elmúlt 24 órában harmincezer új fertőzéses esetet regisztráltak.
A pénteken lezárt laboratóriumi vizsgálatok 117 új koronavírus-fertőzöttet találtak.
A magyarországi kormányzati portál szombat reggeli adatai szerint 300 az új fertőzöttek száma.
Az USA-ban több mint 33 millióan fertőződtek meg és 597 001-en haltak bele a covidba.
Hazai szükségletre és exportra is gyártanak.
Ezúttal is a hét aktuális közéleti eseményei kerültek terítékre a ma7 közéleti elemző műsorában.
Nyitrán 36 639, Vágsellyén 10 151, Párkányban 9404, Léván 3354, Érsekújvárban pedig 5270 érdeklődő kapta meg a védőoltást.
Június 2-tól már a koronavírus ellen beadott első vakcina után is be lehet utazni Horvátországba.
A külföldiek és a külhoni magyarok oltása június második felében kezdődhet el; a részletekről hamarosan tájékoztatást adnak.
Úgy tűnik, nem tudják kezelni az először beoltottak adatait.