2020 márciusában a WHO világjárvánnyá minősítette a SARS-COV2 vírus által kiváltott COVID-19 betegséget. A betegség terjedése azóta alapjaiban változtatta meg mindennapi életünket.
Az összesen ezer díjat - köztük autókat és elektromos kerékpárokat - csak akkor sorsolják ki, ha a kitűzött időpontig, november 11-ig sikerül elérni a 80%-os átoltottságot.
Jóval kisebb a valószínűsége annak, hogy a Covid-19 vagy szövődményeibe belehal az, aki megkapta az új koronavírus elleni oltás mindkét adagját, mint az, akit egyáltalán nem oltottak be vagy csak egy adagot kapott.
Az összesen 4162 fertőzöttből 1132 járt külföldön.
Érdekes módon a tárcavezető nem csak gyors és meredek emelkedést jósolt, de ezt követően szintén gyors és szintén meredek esetszám-csökkenést is.
A minisztérium döntése értelmében az ország iskoláinak negyedében főleg a dél és nyugat-szerbiai településeken, ahol nagyon magas a fertőzöttek száma hétfőtől ismét kizárólag online, távoktatással zajlik a tanítás.
A világon 224 625 126 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, míg a halálos áldozatok száma 4 630 376.
A kórházban ápoltak száma 177-re emelkedett.
Kórházban 266 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 34-en vannak lélegeztetőgépen.
Az új rendelet hétfőn, azaz szeptember 13-én lép életbe, s csak azokra vonatkozik majd, akik szeptember 13-át követően kerülnek karanténba.
Hamarosan enyhülhetnek a külföldről Nagy-Britanniába beutazók koronavírus-tesztelési kötelezettségei.
Hamarosan Szerbiában is bevezethetik az úgynevezett Covid-igazolványokat, amelyek felmutatásához kötnék a vendéglátó- és szórakozóhelyek látogatását.
A szeptember másodikán kezdődött iskolaév, ahogy azt vártuk, nem indult zökkenőmentesen.
A belügyminisztérium esti összesítése szerint 207 megmozdulás volt országszerte.
A járási lebontás alapján jól látható, az ország mely területein a legsúlyosabb most a járványhelyzet.
A hivatalos adatok szerint a az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 40 920 922 eddig a napig.
Megnövekedett a kórházban ápoltak száma, 181 páciens szorul kórházi ellátásra.
Varsóban több tízezer lengyel egészségügyi dolgozó követel magasabb fizetést és jobb munkahelyi feltételeket a koronavírusjárvány miatt.
A korona.gov.sk adatai szerint szombat reggelre 654-gyel emelkedett a PCR-teszttel és antigénteszttel kiszűrt koronavírus-fertőzöttek száma.
Alig egy hete kezdődött el az iskolákban az oktatás, és már több iskolai osztály karantén alatt van. A helyzet nagyon gyorsan romlik, főleg az alacsony átoltottságú járásokban.
Az oltás nem a fertőzéstől, hanem a betegség súlyos lefolyásától véd.