Talán még Koncsol László sem gondolta volna, hogy majdan milyen nagy szolgálatot tesz a csallóközi embernek történelme felkutatásával.
Csak a Csallóköz köti össze őket.
Kovács László és Görföl Jenő könyvéről
Vajthó László műhelymunkája
Nem mindennapi tolvaj.
Még kétszer találkozunk Kaszás Kornél A csillagok emlékekből születnek című novelláskötetének címadó szavaival.
A szerző könyvbemutatója kedden volt Dunaszerdahelyen.
Görföl Jenő újabb helytörténeti kiadvánnyal lepte meg Jóka érdeklődő közönségét.
Pénteken a jókai inkubátorházban mutatták be Görföl Jenő jókai olvasókönyvének harmadik részét.
„Az Állatkertből sugározta az első koncertjét.”
A cseh(szlovákiai) magyar írók között a múltban sem akadt sok olyan szerző, aki a humorral meghittebb barátságban lett volna, és talán ma sincs ez másképp.
Kevés olyan nagy múltú kis falucska van a magyar történelemben, mint Barsendréd, amelyet egykor joggal neveztek „Endrédvármegyének.”
Annak aki műszakilag is szeretne felkészülni a víz- és/vagy villanyhiányos helyzetekre, jól jöhet a No Grid Survival Projects című könyv.
„Kincsesládán ülünk...”
Köbölkút múltja a réges-régi időkig vezet vissza, mint ahogy a könyv címe is jelzi, egészen a keltákig.
Zirig Árpád visszatért Nagymegyerre
Trump már első elnöki ciklusa idején is pipa volt egyes NATO-tagországokra.
A kötetet Zalabai Zsigmond állította össze.
Izsap 720 éves története.
Bugyács Sándor könyvéről.