Elfelejtett (?) könyvek „palackpostája” – 7. rész
Családi könyvtárunk hívogat, s milyen kár, hogy csak alkalmi rendezgetésre és gyors böngészésre futja az időmből. Most ismét nagyapám kortársának két dedikált kötetére bukkantam, ha nem is egymás mellett, de egyazon polcon várták a kezet, amely leemeli őket. Csontos Vilmos két könyvéről van szó.
A szerző, ha úgy tetszik második nekirugaszkodással, a 2. világégés után indult el az irodalom útján, mint sokan mások e tájon. Mélyről küzdötte fel magát a könyvek, az írás világába. A háború utáni Csehszlovákiában, kisebbségiként amúgy sem volt könnyű elindulni e pályán, s ő még ráadásul vagy tíz, tizenöt évvel idősebb is volt az akkor indulók többségénél. 1908-ban született Garamsallón, de később Zalabán élt, és ott is halt meg 2000-ben. Írói eszmélésére kétségkívül a legnagyobb hatást a népi írók tették, különösen Sinka István Kossuth-díjas költő, író, akinek Fekete bojtár vallomásai című önéletrajzi ihletésű írása mély benyomást tett rá annál is inkább, mert úgy érezte, ő is hasonló „mélyről” jött, ha úgy tetszik a paraszti világból, hisz napszámosként dolgozott évekig, majd kitanulta az asztalosmesterséget. Első verse még a húszas évek legvégén jelent meg Léván.
– írja.
Első kötetét 1932-ben adták ki Léván; a második világháborút is megjárta, majd megnősült, s így került Zalabára a negyvenes évek végén. A háború után a Csemadok alapító tagja lesz, az alapszervezet elnöke és a magyar kultúraszervezés „légköre” újabb impulzust jelent számára az irodalom irányába is. Erről így ír:
Életében vagy egy tucat kötete jelent meg. Voltaképpen abban az időszakban kezdte pályáját, amikor a (cseh)szlovákiai magyar irodalmi élet még csak kibontakozóban volt, és sokkal barátibb, összetartóbb, egymást segítőbb volt az a csapat, amely összeverődött. Csontos költészetének megítélése sokszor volt kritikus, de egyrészt irányt mutató is. Pl. a hetvenes években jelentkező új nemzedék ikonikus alakja, Varga Imre a következőket jegyezte meg róla:
Csontos, mint fenntebb már említettem, Sinka művészetét (gondolom, sokan ismerik az Anyám balladát táncol című versét) tartotta a maga számára példaértékűnek. Hogy mennyire közelítette meg színvonalban az ő teljesítményét, nem e kis írás témája, s kérdés az is, egyáltalán mennyire olvassák ma a háború utáni költőinket, íróinkat. Munkásságáért mindenesetre 1975-ben Nemzetiségi Díjat kapott, 1999-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével tüntették ki. Zalabán ma megtekinthető a Csontos Vilmos Emlékszoba, amelyet a tiszteletére hoztak létre.
Végül, de nem utolsósorban arról, mely két dedikált könyve került a minap a kezembe... Az egyik: válogatott és új verseit tartalmazó kötete, amely a pozsonyi Madách gondozásában jelent meg 1987-ben, Fazekas József szerkesztésében, címe: Veletek vagyok. A fülszövegében többek között így jellemzik Csontos költészetét:
A másik dedikált, „palackpostás” kötet címe: Gyalogút – Önéletrajz. Ezt a könyvet, második kiadásban, születése nyolcvanadik évfordulójának évében jelentette meg a pozsonyi Madách 1988-ban, Grendel Lajos szerkesztésében:
olvassuk a fülszövegben. Csontos Vilmos Zalabán élt, távol Pozsonytól, azonban a kiadóval, a fővárosi lapokkal tartotta a kapcsolatot. Mások visszaemlékezéseiből tudom, hogy időnként felruccant Pozsonyba, meglátogatta a szerkesztőségeket, s olyankor a táskájából elővette a hazai kisüstit, meg a féldecis poharat, s megkínálta kedves barátait.
Visszatérve a könyvhöz, műfaját a fülszövegben önéletrajzi regényként határozzák meg, azonban a regény műfajának említése inkább talán a formát, mintsem a tartalmat jelenti. Az a mai olvasó, aki arra kíváncsi, mi történt egy egyszerű falusi családban, s az azt körülvevő közösségben az első világháborútól 1945-ig, talán érdemes elolvasnia a könyvet, amely bizonyára sok községi vagy járási könyvtárban megtalálható. Ez a könyv is valódi „palackposta”, s ráadás a dedikálások „külön” palackpostája, amely elsősorban nagyapámnak szól, de a könyv mindenkié. Már az eleje is szívszorító leírással kezdődik. Megtudjuk belőle, hogyan élte át a szerző hatéves gyermekként azt, amikor az édesapját elvitték a háborúba, az első világméretű globális konfliktus egyszeri katonájaként. Többek között így ír erről:
Írásom végén megjegyezném, hogy a könyvek „valódi palackpostája”, a dedikáció, egyszerű:
és
Nagyapám, szokásához híven néhány, sajtóban megjelent képet ebbe, a Gyalogút című kötetbe is beragasztott az elejére, a végére pedig a Vasárnapban 1992. szeptember 18-án megjelent írást is beragasztotta. Ebben Csontos így nyilatkozik 85. születésnapja ürügyén:
S úgy, ahogy kollégánk, Kaszmán-Saróka Liliána zenei pályája kezdetén felfedezte Csontos Vilmost, és megmutatta, hogy a XXI. században is van számára hely, talán egy következő generáció is kézbe veszi könyveit és kortársai munkáit.
