A közlekedési szabályok betartására összpontosított a rendőrség, a cél a súlyos közlekedési balesetek számának csökkentése volt.
Tehetség, klasszikusok és taps – közel ötven fiatal szavaló jutott tovább a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny galántai kerületi fordulójáról az országos döntőbe, ahol a színpad már a legjobbaké lesz.
Galántán tartotta közös kibővített ülését a Magyar Szövetség Galántai és Vágsellyei járási elnöksége. A pezsgő hangulatú vitaesten Gubík László pártelnök az „öt jó és öt rossz hír politikájáról” beszélt.
Nem megerősített információk szerint a tragédia Alsószeliben történt.
Aki látta, jelezze a 158-as telefonszámon vagy üzenetben a nagyszombati rendőrség közösségi oldalán.
Pozsonyvezekényben majdnem az egész tanári kar omikronnal küzd, így hiába nyitnák meg az intézményt az egészséges gyerekeknek, nem lenne, aki tanítsa őket.
Több mint száz nádszegi lakost oltottak be az egészségügyi minisztérium új oltási kampányának keretén belül a Johnson&Johnson cég egyszeri adagolású Janssen vakcinájával.
Feszült a helyzet Vágán, aminek az ottani kisiskola issza meg a levét.
Véleményem szerint ez az a fejetlenség, amiért az ország nem képes féken tartani a vírust sem. Na, elég volt ebből a cirkuszból!