Tizenötödik alkalommal kelt életre a közösségi találkozóvá és gasztronómiai élménnyé avanzsálódott rendezvény.
Esztergom és Párkány háromnapos fesztivállal ünnepli a 130 éves Mária Valéria hidat.
Egy hatalmas graffiti indította be a pozsonyiak fantáziáját a Duna utcán.
A Felvidéknek és a határon túli fellépéseknek más a lelkületük - vallja a Nox énekesnője, Péter Szabó Szilvia. Az együttes látványos showval készült Tallósra.
A rendezvényt már a „3 Folyó Völgye Borfesztiválként” tartják meg.
A rendezvény idén is a hagyományos kultúra népszerűsítésére és ápolására vonatkozó küldetését kívánja teljesíteni.
Befogadó, lokálpatrióta, inspiráló és vidám rendezvény.
Kamocsán az Oázis kempingben már pénteken megindult a rotyogás, illatozás, kóstolgatás, de a szombat igazi nagyüzem lett.
Négynapos ünnepi forgatag
Ilyen egy igazi vidéki fesztivál.
A XXVIII. Csiliznyáradi Falunap keretében az Insula Magna polgári társulás szervezésében immár hatodik alkalommal valósult meg a Csilizfesztivál a községben.
A csatai Romano Khernél, vagyis a Cigány Háznál levő színpadon ezúttal is jobbnál jobb zenészek muzsikáltak.
Nacsa Lőrinc szerint a közösségért dolgozni kell, ha pedig nem teszünk érte, akkor visszafejlődik.
Kezdetét vette az idei Gombaszög fesztivál, amely július 15-20. között várja a látogatókat.
A Dicsőítő Felvidék szervezőcsapata és a helyi közösség összefogásának köszönhetően szívet-lelket melengető rendezvény valósult meg Ipolyszalkán.
Kiállításokkal és könyvbemutatókkal vette kezdetét a hagyományos Mátyusföldi fesztivál, amely a Csemadok kiemelt rendezvénye a régióban.
Egy fesztivál, ami mindenkinek szól.
Van-e a mai világban helye egy ilyen fesztiválnak? Csak itt van igazán.
Rózsaszínbe öltözött piactündér, századfordulós hangulat, sült kolbász illata, kiskacsák, festett szerencsekavicsok és tutti fruttis macaron – ilyen volt az első nyári őstermelői Esterházy piac Tallóson.
Pénteken kezdődik az idén tíz éves JÚNIUSFeszt, amely ezúttal mindenki számára ingyenes lesz.