Szvjatlana Cihanouszkaja elmondta, minden nap gondol arra, hogy visszatér Fehéroroszországba.
Lengyelország egyúttal arra hívja fel az európai uniós partnereit, hogy "szolidáris, következetes és határozott választ" adjanak az alapjogok és alapszabadságok újabb megsértésére.
A tüntetések finanszírozásával kapcsolatban tartottak házkutatásokat a belügyminisztérium szervezett bűnözés és korrupció elleni főigazgatóságának emberei.
A külügyminiszter szerint a fehérorosz nép pontosan annyira érdemli meg a szolidaritást, ahogyan Szlovákia megkapta azt a demokratikus országoktól 1989-ben.
A közleményben kijelentették, a hatóságoknak figyelembe kell venniük a lakosság demokratikus jövő iránti, valamint az alapvető szabadságok és az emberi jogok tiszteletben tartására irányuló folyamatos kérését.
A fehérorosz hoki valaha volt egyik legtehetségesebb játékosa közel két év után próbálja újraindítani karrierjét.
A biztonsági rendszer jelzése miatt le kellett állítani a nemrég üzembe helyezett asztravjeci atomerőmű egyik blokkját Fehéroroszországban.
Az EU egyértelművé teszi, hogy a fehérorosz nép oldalán áll, és eleget tesz annak az elkötelezettségének, hogy fokozza a civil társadalom támogatását.
Aligha lehet véletlen, hogy több hónapos hallgatás után Lukasenko egy nappal Szergej Lavrov orosz külügyminiszter minszki látogatását követően beszélt először arról, miként tervezi a politikai jövőjét.
A hatóságok korlátozták az internetszolgáltatást, és több metróállomást bezártak, hogy megakadályozzák a tömeggyűléseket.
Az emberek egy, a héten meghalt társukról akartak megemlékezni, akit szerintük a rendfenntartók öltek meg.
A "Változások terén" emberek gyülekeznek, és mécseseket helyeznek el Bondarenko emlékére.
Lukasenko: "Teljesen mindegy, milyen útlevéllel utazik a vírus"
Ki bírja tovább?
Az ország más nagyvárosaiban is voltak megmozdulások vasárnap.
Az őrizetbe vettek között számos újságírói is volt.
A minszki rendőrség vasárnap csupán annyit közölt a tüntetésekről, hogy több tucat személy vettek őrizetbe.
A FIDE a pénzügyi kötelezettségek megsértése miatt fosztotta meg Minszket a sportági csúcsversenytől.
Október 5-től konzultációra hazarendelik a varsói és a vilniusi fehérorosz nagyköveteket.
Macron: Európa "nem kezdhet újra párbeszédbe" Törökországgal, ha közben hagyja, hogy Ankara átlépje a még elfogadható lépések határvonalát.