Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
A befolyásszerzés reményében a Facebook 5,5 millió, a Google 7,5 millió, a Microsoft 5,2 millió, az Apple pedig 3,5 millió eurót költött az Európai Unióban.
A nemzetközi haderő kaotikus afganisztáni kivonulása valószínűleg katalizátorként fog szolgálni az Európai Unió közös védelmének fejlesztéséhez.
A szlovák külügyminisztérium által szervezett Roadshow 2021 rendezvénysorozat célja bevonni az Európa jövőjéről folytatott diskurzusba a nyilvánosságot is.
A külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be, hogy Szerbia készen áll tizenegy csatlakozási fejezet megnyitására, s ezt Magyarország is támogatná.
Várhelyi Olivér, a szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztos hangsúlyozta, miközben együtt küzdünk a járvány ellen, partnereink is szerves részét képezik a biztonságos közös nyitásnak.
Beszélgetés a Magyar Országgyűlés elnökével példaképekről, golyónyomokról, személyes hibákról és arról, milyen jövő vár Európa államaira, ha nem sikerül fordítanunk az EU szekérrúdján.
A törvénymódosítás megváltoztatná azokat a szabályokat, amelyek alapján a külföldi tulajdonú, vagy résztulajdonú médiának odaítélik a működési engedélyeket.
Az Európai Unió a szállítások 75 százalékát finanszírozza a polgári védelmi mechanizmus keretében.
Az Európai Uniónak tiszteletben kell tartania a tagországai szuverenitását, valamint a nemzetek és a népek sajátosságait - szögezte le Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke.
Az Európai Unió Nicaragua ellen 2019 októberében hozott létre szankciós rendszert a romló politikai és társadalmi helyzet miatt.
Augusztus 2. a roma holokauszt emléknapja, 944. augusztus 2-áról 3-ára virradóan több mint háromezer cigányt gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban.
Nyugati szomszédunk az elmúlt hat hónapban 71,5 milliárd koronát kapott az uniós költségvetésből, míg az általa befizetett összeg 32,8 milliárd koronát tett ki.
Teljes védettséggel az európai felnőttek 57 százaléka rendelkezik.
Értem én, hogy fontos a nyilvános letérdelés, a szivárványmozgalom meg az emberi jogok, de ezeket a számokat elnézve egyre erősödik bennem az érzés, hogy itt valami oltári nagy figyelemelterelésről van szó.
Az EU-ban a lakosság 55,6 százaléka kapott immár legalább egy oltást, míg az Egyesült Államokban a hányad 55,4 százalékos.
Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) pénteken nyilvánosságra hozott jelentése szerint az Európai Unió 27 tagállamában 1 millió 48 ezer 143 személygépjárművet helyeztek forgalomba júniusban, 10,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Az EU a 750 milliárd eurós helyreállítási alap létrehozásról szóló rendeletben hat szakpolitikai pillérhez kapcsolódóan határozta meg a pénzek elköltését.
Az Egyesült Államok azért kérte fel a bizottságot a terv felfüggesztésére, mivel az alááshatja a globális minimumadóról szóló megállapodást.
A meghosszabbított gazdasági szankciók egyebek mellett a pénzügyi ágazatot érintik, korlátozzák bizonyos orosz bankok és vállalatok hozzáférését az EU elsődleges és másodlagos tőkepiacaihoz, és megtiltják a pénzügyi segítségnyújtást.
Von der Leyen szerint még nincs legyőzve a járvány, de fel kell készülni arra, hogy az oltás tovább folytatódjon.
Deutsch Tamás szerint az EP újabb jelentése a jogállamisággal kapcsolatban merénylet a közösségi jog, az európai értékek és az európai együttműködés ellen.
Az Európai Bizottság hétfőn közzétett felmérése alapján, az európaiak az éghajlatváltozást, valamint a természet állapotának a romlását, illetve a szennyezést tartják a legsúlyosabb problémának.
Charles Michel elmondta, a magyar szabályozás megkövetelte, hogy a tanácskozás napirendjére kerüljön az LMBTI-közösségek és jogaik kérdése.
Von der leyen szerint a tervezet szégyenletes, mert egyértelműen diszkriminatív, hátrányosan különböztet meg embereket a szexuális irányultságuk alapján.