A tervek szerint az alap költségvetésének nagyobbik része vissza nem térítendő támogatásokból, egyharmad része pedig hitelekből állna.
A videokonferenciás találkozón sem a csomag méretében, sem a hitelek és vissza nem térítendő támogatások arányában, sem pedig a leendő költségvetés saját forrásainak kérdésében nem értettek egyet az országvezetők.
Minden tagország érdeke a mielőbbi megállapodás - talán 2023-ra meríthetünk is.
Az egyeztetések fő témája a koronavírus-világjárvány miatt Európát sújtó válsághelyzet kezelése volt.
Charles Michel azt mondta, továbbra is minden javaslat és tagállami elképzelés "az asztalon van
Pellegrini: egyelőre nem lehet látni a mostani tárgyalássorozat végét.
Minden ország szabadon dönthessen arról, milyen energiamixet, illetve milyen technológiát használ.
A balkáni útvonallal nem foglalkoztak.
Babiš e heti bejegyzése előtt egy a cseheknél szokásos „halálos”, török, forrázott kávét ajánl az olvasóinak, ugyanis a brüsszeli beszámolóját detektívtörténetre sikeredett.
"Annak örülök, hogy a tanács nem a választásokon vesztes, szociáldemokrata Frans Timmermanst jelölte"
Ismét gubanc támadt.
Szlovákia inkább Maroš Šefčovič európai biztost fogja propagálni.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök számolt be a rendkívüli uniós csúcsról a V4NA-nak Brüsszelben.
Magyar delegációtagok: a néppárt leszavazta Merkelt, ezért nem választották meg Timmermanst a hétfői EU-csúcson.
Kedden folytatják.
Megkezdődött az európai uniós tagállamok vezetőinek rendkívüli csúcsértekezlete vasárnap este Brüsszelben, amelynek egyetlen napirendi pontjaként a főbb uniós intézmények elnöki tisztségeinek betöltéséről tárgyalnak.
Soros György közvetlen emberét pozícióba tolva próbálja meg minden eddiginél magasabb szintre emelni befolyását Európa ügyeiben - írta vasárnap az Origo.
Manfred Weber európai néppárti listavezető szorult helyzetben van ugyan, de még nem "végezték ki" a jelöltségét.
Az EU nem alkudozik tovább.
Merkel: jobb néhány napot várni, mintsem elhamarkodott döntést hozni