A WHO felügyelő bizottsága hétfőn közölte, hogy a szervezet "vezető szerepet" játszott a világjárvány kezelésében...
Elfogadhatatlan és jogellenes kijárási tilalomra kényszerülő és kétségbeesett élelmiszerkeresésre kényszerített emberre lőni, őrizetbe venni vagy bántalmazni őt.
Ennek is köszönhetően 47 afrikai országnak tudtak teszteket szállítani a SARS-CoV-2 vírus kimutatására.
A tagállamok is egyre kisebb arányban fizetnek hozzájárulást: tavaly 42 százalék érkezett be, míg a korábbi években 50 százalék körüli volt ez az arány.
A közleményben leszögezték, hogy az alap létrehozásával a járvány elleni küzdelem kiszámíthatóbb és hatékonyabb lesz.
António Guterres ENSZ-főtitkár újságíróknak nyilatkozva arra figyelmeztetett, hogy a globális politikai feszültség az évszázad eddigi "legmagasabb szintjére hágott".
A jogszerű indokok értelmezése az ilyen esetekben nagyon szűk határok között mozog, és nehéz elképzelni, hogy miként lehet felhozni érveket az ilyen gyilkosságok esetén.
A hatályban lévő határozat január 10-én jár le, az ENSZ BT-nek addig van ideje, hogy egyezségre jusson az ügyben.
Vasárnapra újabb demonstrációt jelentettek be a demokráciapárti tüntetők.
Érdekes logika.
A szakemberek becslései szerint az óceánok több mint a kétharmadát tudnák biztosítani annak az állatifehérje-mennyiségnek.
Nem sokkal a washingtoni bejelentést követően az Európai Unió szintén jelezte: továbbra is illegálisnak tekinti a zsidó telepeket, amelyek veszélyeztetik a kétállami megoldást. A közösség felszólította Izraelt, számolja fel a telepeket a szóban forgó területeken.
Az USA pórázon tartja az ENSZ pénzügyeit.
Hatalmas projekt keretében vértezi fel magát New York a klímaváltozással szemben.
Lajčák szerint Szlovákiának jól csengő neve van az Egyesült Nemzetek Szövetségében.
A bevándorlók jelenleg a világ népességének 3,5 százalékát teszik ki.
Észak-Korea a jongbjoni urándúsító üzemet is tovább üzemelteti az ENSZ szerint.
Nagy-Britanniában és Belgiumban már most magas szintű a készültség.
A mérsékelten vagy súlyosan éhezők száma 2 milliárd.
Az embercsempészekről nem beszélnek.