Aleksandar Vučić jelölését a Szerbiai Szocialista Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség is támogatja.
Az elnöki tisztségért 25 jelölt verseng, köztük két tapasztalt politikus: Hosjar Zebari és Barham Száleh
Pécresse, a hivatalban lévő Emmanuel Macron államfő legfőbb kihívójának számít az áprilisi elnökválasztáson.
Ez volt az elmúlt évtizedek legmegosztóbb választása az országban, a két jelölt merőben eltérő jövőképet vetített a szavazók elé.
A chilei társadalom is erősen megosztott, ezért nehéz megjósolni az eredményt.
Vasárnap délután Ortega a választást a "nicaraguaiak hatalmas többségének" győzelmeként üdvözölte, és démonoknak nevezte hazai ellenfeleit.
Zambia súlyos pénzügyi helyzetben van, tavaly novemberben az afrikai országok közül elsőként lett fizetésképtelen, nem tudott eleget tenni a nemzetközi hitelezők követeléseinek.
A Politico közvélemény-kutatási adatai szerint ha most lennének a választások, Xavier Bertrand az első fordulóban a szavazatok 17 százalékát gyűjtené össze, így Macron és Le Pen mögött a harmadik helyen végezne.
Az előrejelzések is Raiszit tartották a választás szinte biztos befutójának.
Az állami televízió több városban hosszú sorokat mutatott a szavazóhelyiségek előtt. Több mint 59 millió iráni jogosult szavazni.
A külföldi tőke bizalmatlanul figyeli a választások kimenetelét.
Megfigyelők a leköszönő elnök, Haszan Róháni szövetségesének tartják.
A reformereknek egyelőre nincs jelöltjük. Róháni két ciklus után már nem indulhat az elnöki tisztségért.
A legutóbbi eredményét is túlszárnyalta.
Az amerikai kongresszus január 6-án ül össze, hogy összeszámolja az elektori szavazatokat.
Donald Trump azt állította, hogy a választáson széleskörű csalás történt, s emiatt több keresetet is benyújtott, de nem sikerült megmásítania a voksolás kimenetelét.
A felvételeken jól látható, hogy a megfigyelők távozása után egy nő voksokkal teli bőröndöket húz elő az asztal alól.
Kerülni kell a képzelet szülte és túlzó állítások kivizsgálását.
A moldovai elnök javaslatot tett az orosz operatív hadseregcsoport kivonására.
Trump: Messze megnyertem Pennsylvaniát, talán még annál is többel, mint ami valaha kiderül.