Nem újabb csodadiétákra, internetes fogyókúrás gurukra és néhány hétig tartó életmódprogramokra van szükség.
Mostanában divatos szlogenné vált, hogy fogadd el magad, úgy ahogy vagy. Ne is akarj változni és változtatni!
Az elhízásban a helytelen táplálkozás és a kevés testmozgás is közrejátszhat.
A hadügyminiszter és az elnök fazonátalakításra szólította fel a tábornokokat.
A dohányzás egyfajta megszokott rutin vagy pótcselekvés, amelyet hirtelen elveszítünk. Az evés gyakran tölti be ezt az űrt, hiszen gyors és könnyű megoldás a szorongás vagy a hiányérzet enyhítésére.
A becslések szerint már egymilliárd fölött jár az elhízottnak tekintett emberek száma világszerte.
A cukorfogyasztás csökkent, az elhízás mértéke változatlanul magas.
A hasi elhízás veszélyesebb lehet, mint ha az azonos mennyiségű zsírszövet viszonylag egyenletesen oszlik el a testen.
120 ezer ember bevonásával készült vizsgálat eredményeit ismertették.
A jelentés szerint különösen meredeken emelkedik az elhízottak aránya a gyerekek, valamint az alacsonyabb jövedelmű országok lakói között.
Az életmódunkból fakadó veszélyek nem csupán a túlhajszolt felnőtteket, hanem a tinédzsereket, sőt, a még fiatalabbakat is érintik.
Az elhízás legelemibb oka, hogy a szervezetünk több kalóriát vesz fel, mint amennyit felhasznál.
A probléma nemcsak az elhízás, hanem az a testtömeg, amelyet sok országban ma már normálisnak tekintenek.
A megkérdezettek 42 százalékának "feszültségei és heves vitái" voltak a párjával az étkezések előkészítésével kapcsolatos kérdésekben, és 41 százalékuk azon is veszekedett, hogy mit egyenek.
A hasi elhízás nemcsak esztétikai problémát okoz, jelentősen növeli néhány súlyos betegség rizikóját is.
A rizs tele van rostokkal, tápanyagokkal, alacsony a zsírtartalma. Ez mind azt bizonyítja, hogy egészséges, de vajon az elhízást is meg tudja akadályozni?
Már kétévs korban eldőlhet, hogy túlsúlyos lesz a felnőtt.
Ha valaki egyszerűen nem érez telítettséget, holott sokat evett, leptinrezisztencia állhat a háttérben.
Az elhízás is olyan rákkeltő lehet, mint a dohányzás.