A mérleg nem hazudik
Az elhízás már évtizedek óta egy komoly probléma, mégis sokan legyintenek rá. Hiszen mit számít néhány plusz kilogramm? Ki ne szedett volna fel néhány kilót az évek során? A probléma azonban akkor válik igazán komollyá, amikor kiderül, hogy már nem egyéni, hanem társadalmi problémáról beszélünk.
Az Eurostat legfrissebb adatai ismét figyelmeztetnek arra, hogy Európa súlyproblémája egyre kevésbé tekinthető egyéni ügynek. Az Európai Unióban a felnőttek több mint fele túlsúlyos, így ezt már nem szabad félvállról venni. Az elhízás és a túlsúly egy olyan társadalmi jelenséggé vált, amelyben ugyanúgy szerepet játszik az élelmiszerek ára, a munkahelyi életforma, az oktatás, a közlekedés és az is, hogy egyáltalán mennyi időnk marad saját magunkra.
Szlovákia és Magyarország számára különösen kellemetlen, hogy Közép-Európa rendszeresen a kedvezőtlenebb adatok között szerepel. Ebben a két országban a lakosság több mint fele küzd súlyproblémákkal, a túlsúlyosok aránya a 40 százalékhoz közelít, míg az elhízottak aránya Szlovákiában 17,8 százalék, Magyarországon pedig a 20 százalékot is átlépi. Ebben a régióban még mindig természetesnek számít a kiadós, nehéz étel, a nagy adag, a sok hús és a kevés zöldség.
Az emberek szeretnek enni, ezzel nincs is semmi baj, azonban nem árt odafigyelni, hogy mit viszünk be a szervezetünkbe. Korábban sokkal többen végeztek nehéz fizikai munkát, manapság ezt egyre inkább az ülőmunka váltotta fel, az emberek étrendje viszont kalóriában gazdag maradt.
Ma már egyre többen ülnek napi nyolc órát számítógép előtt, majd autóba ülnek, hazamennek, és a nap hátralévő részét is ülve töltik. Közben a gyorséttermek gombaként nőnek ki a földből, ahol a cukros italokkal és a feldolgozott élelmiszerekkel bevisszük azt a kalóriamennységet, amelyet egész nap elégetünk. A modern élet egyik legnagyobb ellentmondása, hogy miközben egyre kevesebbet mozgunk, egyre könnyebben jutunk egyre több ételhez.
Talán ezért érdemes lenne alaposabban megnézni azokat az országokat, amelyek kedvezőbb számokat produkálnak. Olaszországban például nem az a titok, hogy mindenki salátán él, és Franciaországban sem a mozgás megszállottja mindenki. A különbség sokkal inkább az életmódban keresendő. Az étkezésnek kultúrája van, az adagok gyakran kisebbek, az emberek többet gyalogolnak, és sok helyen a mindennapi közlekedés természetes része a mozgás. Emellett persze az étrend is sokat számít, Olaszországban hagyományosan rengeteg zöldséget, gyümölcsöt, és ami a legfontosabb, rengeteg halat és tengeri herkentyűt esznek, a zsíros húsokat ezzel váltják ki.
Ez az a pont, ahol Szlovákiának és Magyarországnak is változtatnia kellene. Nem újabb csodadiétákra, internetes fogyókúrás gurukra és néhány hétig tartó életmódprogramokra van szükség. Miért olcsóbb sokszor egy zacskó erősen feldolgozott étel, mint a friss zöldség és gyümölcs? Miért kell külön időt szakítani a mozgásra, amikor a városokat úgy is lehetne tervezni, hogy természetes legyen a gyaloglás és a kerékpározás? Miért csak akkor kezdünk komolyan foglalkozni az egészségünkkel, amikor már megjelenik a magas vérnyomás, a cukorbetegség vagy egy másik krónikus betegség?
Sokan csupán az esztétika miatt aggódnak az elhízástól, ennél azonban jóval többről van szó. Számos olyan betegség van, mely az elhízáshoz köthető, megfelelő étrenddel és kellő mozgással pedig megelőzhető lenne. Persze az elhízásban a genetika is közrejátszik, sok esetben azonban az emberei lustaság és a nemtörődömség lehet az okozója.
Elborzasztó tapasztalni, hogy a mai huszonévesek - akik elméletileg fizikai csúcsidőszakukat élik - között mekkora az elhízottak aránya, a szív- és cukororvosoknál az idősebb korosztályok mellett egyre több fiatal pacienssel is találkozhatunk.
A változásnak azonban nem csak a háztartásokban kell elkezdődnie. Az iskolákban, a munkahelyeken, a várostervezésben és az élelmiszerpolitikában is szemléletváltásra lenne szükség.
Nem kell olaszokká vagy franciákká válnunk. De talán érdemes lenne megtanulni tőlük valamit. Az egészségesebb életnek nem néhány hetes fellángolásnak kell lennie, hanem az életünk természetes részévé kell válnia.
