Légy önmagad?
Mostanában divatos szlogenné vált, hogy fogadd el magad, úgy ahogy vagy. Ne is akarj változni és változtatni! S a világ is úgy fogadjon el, amilyen vagy. Elvégre fantasztikus, hogy hányfélék vagyunk, a változatosság gyönyörködtet. Bátran legyél szeplős, ráncos, foltos bőrű, vagy akár kopasz. Legyél kövér, mert az is te vagy.
Az elfogadás hívének gondolom magam, de csak egy bizonyos pontig. Károsnak tartom, amikor a túlsúlyból érdem lesz. Huszonéves fiatalok vígan falatoznak a gyorsétkezdében, miközben szinte nyög alattuk a szék. Mindegyiken van cirka húsz-harminc kiló súlyfelesleg. A másik asztalnál két egyenként 120-150 kilós magas nő ül. Harmincas éveik elején járnak. Mindkettő kisgyerekekkel van. Ők gyerekmenüt esznek, de az anyukák az XXL menüt tolják be. Talán úgy gondolják, méreteikhez kell igazítani az ételsort is.
Én már nem akarok szép lenni, mondja egy jó ismerősöm, amikor finoman jelzem neki, elszaladt vele a mérleg... Ezt nem hagyhatom ennyiben, és elmagyarázom, az egy dolog, hogy a zsírpárnák nem mutatnak túl jó, de a nagyobb baj az, hogy az egészség lesz oda. Cipelni a plusz húsz-harminc-negyven vagy még annál is több súlyt hosszú éveken át, egyszerűen nem mehet másként, csakis az egészség rovására. Magas vérnyomás, szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegség, rák. Sokkal nagyobb ezek kockázata, mint a normál súlyúaknál.
Én nem tudom, mitől hízok, hisz alig eszem. Mondja egy másik barát, miközben három cukrot dob a kávéjába és kevergeti. Egész nap alig eszik, este viszont bepótolja... Mivel vagyunk olyan jóban, megjegyzem, fokozatosan csökkentse a kockacukrok számát, és idővel próbálja meg cukor nélkül inni a kávét. Reggelizzen, ebédeljen rendesen, de a nap második felében már inkább csak csipegessen. Persze nem csokit és chipset. Ajánlok még napi gyaloglást, lépcsőzést is, de látom, nem tetszik neki a dolog. Nem fog változtatni, hacsak valami rút betegség rá nem kényszeríti.
Csak nehogy megint azzal gyere, le kell fogynom, kapom meg rég nem látott ismerősömtől. Esküszöm, nem akarok mumus lenni és fogadatlan prókátor sem. Nem akarok rosszat senkinek. De amióta a barátnőm ötvenesként meghalt, valahol kötelességemnek érzem, hogy szóljak. Gyerekek, csajok, srácok vigyázzatok a súlyotokra! Neki is szóltam talán. Egyszer biztosan, de mivel zokon vette, többet nem hoztam szóba. Extrém túlsúlyos volt, ami számos rejtett betegséget (amiről nem is tudott) előidézett nála és végül egy olyan nyavalya vitte el, amit normál testsúlyúként nagy eséllyel legyőzött volna.
Nézegetem a nyolcvanas évekbeli strandfotókat. Elvétve tűnik fel rajtuk egy-egy testesebb ember. Azok is inkább már ötven pluszosak. A fiatalok cingárak, vékonyak, mint a szeredi deszka, ahogy nálunk, a faluban mondják. Akkor talán könnyebb volt megtartani a súlyt, mert nem volt annyi ülő munka, nem létezett online tér a maga veszélyeivel, s annyi E-betűs adalékanyag az élelmiszerekben. Az anyukák naponta főztek, többnyire saját alapanyogokból, mindenütt volt csirke, kacsa, disznóvágás és takaros konyhakert. És sokkal többet mozogtak, mint a mai kor kor embere.
Aki mozog, sokat és rendszeresen, az tovább él. Ez is lehetne egy új szlogen. Mert bizony fel kell emelni a fenekünket a fotelból és használni kell a lábainkat arra, amire valók. Járásra, futásra, túrázásra, ugrálásra. Hajolni kell a számítógép mellett összegémberedett deréknak, amire kitűnő például a gyomlálás. A lényeg a napi rendszeres, aktív mozgás. Kevesebb, vagy/és más ételek és több mozgás. Ezzel tehetünk a legtöbbet egészségünkért. Elkezdeni nehéz, de ha jön a sikerélmény, a fogyatkozó kilók számában és a jobb közérzetben, meg lehet szokni. Mi több, meg is lehet szeretni.
