Franciaország az eldobható elektromos cigaretták betiltását tervezi - jelentette be Élisabeth Borne francia miniszterelnök.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított különböző típusú elektromos cigarettákat, köztük az Elf Bar terméket is forgalmazó két szlovák céggel szemben, mivel feltehetően tisztességtelenül hirdetik a termékeket a magyar fogyasztóknak.
Mexikóban betiltották az elektronikus cigarettát.
A dohányzás évente 8 millió ember halálát okozza, ezek közül mintegy egymillióan a passzív dohányzás áldozatai.
A kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad?
Az e-cigaretta annyira veszélyes és annyira hozzá lehet szokni, hogy fontolóra kell venni betiltását.
Azt találták, hogy már egyetlen e-cigaretta elszívása a dohányzóknál növelte a pulzust és megmerevítette az artériákat.
A kísérletben 40 egeret tettek ki nikotintartalmú e-cigaretta nagy mennyiségű gőzének több mint egy éven át.
Újabb két halálos áldozatot szedett az Egyesült Államokban az elektromos cigaretta - közölték pénteken Indianában és Minnesotában az egészségügyi hatóságok.
A kutatók szerint az e-cigaretta egy sor sejtszintű eseményt indít el, amely károsítja a DNS őssejtjeit.
A dohányzás nemcsak tüdőrákot okoz, hanem a szívrohamok egyik fő oka is. Arról még keveset tudni, hogy milyen kockázatokkal járhat az e-cigaretta a szív- és érrendszerre.