Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Vajon igaz lenne?
Néhány héttel ezelőtt a szövetségi legfelsőbb bíróság úgy döntött: a népszámlálási kérdőíven nem szerepelhet az állampolgárságra vonatkozó kérdés.
Az a köztisztviselő, aki közösségi médiát hivatali célokra vesz igénybe, nem zárhat ki a médiafogyasztókat azért, mert nem értenek egyet a bejegyzéseivel.
Trump nagyon kritikus azzal kapcsolatban, ahogyan az Egyesült Királyság és Theresa May miniszterelnök a Brexitet kezelte.
Donald Trump amerikai elnök hajlandó kölcsönös engedményekre Észak-Koreával - írta internetes oldalán a The New York Times című lap keddre virradóra, meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva.
Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető vasárnap találkozik egymással a Koreai-félszigetet kettéválasztó demilitarizált övezetben (DMZ) található Panmindzson falujában.
Trump jelenleg a japán Oszakában tartózkodik a világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20 csoport csúcstalálkozóján.
Az amerikai elnök helyi idő szerint szombaton bejelentette, hogy két héttel elhalasztja az illegális bevándorlók tömeges kitoloncolását.
Nem számít, mit mondott az amerikai elnök a támadás tervéről és annak visszavonásáról.
A jelölésre a kongresszus törvényhozóinak nyomásgyakorlása közepette került sor.
Trump Omán közvetítésével üzente meg Teheránnak, hogy amennyiben Irán nem hajlandó tárgyalni, a támadás elkerülhetetlen.
A lap értesülései szerint a repülőgépek már a levegőben voltak, és a környéken állomásozó hadihajók is felkészültek, amikor megérkezett a riadót visszavonó parancs.
Miután bejelentette, hogy újból indul az elnökségért, Trump úgy fogalmazott: minden szívdobbanásával és minden csepp verejtékével azon lesz, hogy Amerikát továbbra is naggyá tegyék és megőrizzék nagyszerűnek.
Londonba érkezik hétfőn Donald Trump. Az amerikai elnök állami látogatáson, vagyis hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégeként tölt el három napot a brit fővárosban.
Lépését Trump egy olyan pillanatban jelentette be, amikor kormánya éppen azon dolgozik, hogy aláírjanak egy amerikai-mexikói-kanadai kereskedelmi egyezményt.
Változás állt be az Egyesült Államok Közép-Európa-politikájában. A térség felértékelődésére utal, hogy Donald Trump az elmúlt hetekben sorra fogadta a közép-európai vezetőket a Fehér Házban. Vajon mi állhat az egyetlen globális szuperhatalom hirtelen megnőtt érdeklődése hátterében?
Az Egyesült Államokban az utóbbi hónapokban több, elsősorban közép-nyugati és déli amerikai tagállamban fogadtak el az abortuszt szigorúan korlátozó törvényt.
"Nem számít, hogy mi a véleményed, de ha úgy gondolod, hogy politikai elfogultságból cenzúráztak vagy elhallgattattak téged az interneten, akkor hallani szeretnénk a történeted!”, írta a Fehér Ház.
Lapértesülések szerint Donald Trump amerikai elnök havonta 500 illegális migránst tervez áttelepíteni a mexikói határról Florida demokrata párti politikusok által irányított városaiba, ahol addig maradnának, amíg menedékkérelmükről nem döntenek.
Készségét fejezte ki Vlagyimir Putyin orosz elnök arra, hogy a G20-csoport június végi oszakai csúcstalálkozóján vagy akár Bécsben találkozzon amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal.
A G20-as Putyin-Trump találkozóval kapcsolatban nem született hivatalos megállapodás.
Nyilatkozta Orbán Viktor közvetlen a tegnapi Trumppal való találkozó után.
A magyar miniszterelnöknek nosztalgikus érzései voltak, hiszen 18 év után újra a Fehér Házban.
Méltatta Trump azokat az erőfeszítéseket is, amelyeket a magyar kormány tesz az illegális migráció ellen, és leszögezte, hogy Európában óriási problémát okoz.