Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Az elnök még hétfőre virradóra telefonon egyeztetett Kay Ivey alabamai kormányzóval.
„a pusztítás hihetetlen, olyan, mintha valaki egy óriási késsel a föld színéig lekaszabolt volna mindent”.
Nincs megállapodás sem a nukleáris leszerelésről, sem a Phenjan elleni szankciók kérdéséről.
Nem sok vizet zavarnak ezzel.
Steve Bannon az amerikai gazdaság eredményeire hivatkozva indokolta feltételezését.
Az amerikai elnök a héten kedden kiadott Twitter üzenetében nem nevezte nevén ugyan a Huaweit, a megfogalmazást azonban az amerikai kormányzatnak a kínai céggel szemben felvett álláspontja enyhülésének lehetett értelmezni.
Az elmúlt napok egyik legtöbbet játszott hírslágere, hogy kedden Donald Trump amerikai elnök aláírta az űrhaderő felállítását előirányzó rendeletet.
A Fehér Ház orvosa csütörtökön újabb részleteket osztott meg Donald Trump elnök egészségi állapotáról, miután az elnök a múlt pénteken átesett az évente szokásos teljes körű vizsgálaton.
Az elnöki rendelet célja, hogy megőrizze az Egyesült Államok jelenleg meglévő előnyét a mesterséges intelligencia kutatásában és fejlesztésében.
A hamburgerek és a pizzák nagy kedvelője.
Trump arra törekszik, hogy legyen kongresszusi felhatalmazása és költségvetési forrása a fal megépítésére.
Az elnököt gyakran szakította meg ováció, és azon még ő is meglepődött, amikor fehér ruhába öltözött demokrata párti nők egy csoportja is heves tapsban tört ki.
Nehéz eldönteni, melyik cselekedete késztette a leghangosabb ajvékolásra az ellentábort, mindenesetre van miből válogatni.
Trump elnök végre kiegyezett a kongresszussal, három hét után munkába áll az amerikai szövetségi kormányzat.
Mégiscsak beadta a derekát.
A Trump által szombaton előterjesztett kompromisszumot – amely a határfal építése fejében a fiatal illegális bevándorlókat védő program meghosszabbítását ígérte a demokraták elutasították.
Donald Trump lerótta kegyeletét a washingtoni Martin Luther King-emlékműnél.
A levél tartalmáról a hírcsatorna nem számol be.
A nyomozás - a The New York Times szerint - két szálon indult.
Az illegális bevándorlásnak szerinte csakis határfallal lehet gátat vetni.
Az iraki Al-Asad légibázisra tett látogatásának egyébként itt volt az ideje, hiszen tavaly januári beiktatása óta az elnök egyszer sem járt országa háborús zónákban állomásozó csapatainál.
Az amerikai elnök a múlt héten nem várt bejelentést tett a Szíriában állomásozó mintegy 2000 amerikai katona kivonásáról, bár vezető tanácsadói és az amerikai hadsereg parancsnokai is próbálták lebeszélni erről.
"Gazdaságunk egyedüli problémája a Fed" - írta Twitter-oldalán hétfőn az elnök.
Noha sokak szerint Donald Trump elnök éve volt a 2018-as esztendő az Egyesült Államokban, a törvényhozásban hatalmi átrendeződés kezdődött a novemberben tartott félidős választások után.