Annyiszor megfogadtam már, nem hagyom, hogy a közösségi oldalak véleménycunamija befolyásolja a hangulatomat.
Megnövekedett kamionforgalom: állandó zajterhelés, rezgés- és légszennyezés, be nem tartott sebességkorlátozások, balesetek.
Felvonulással tiltakoznak csütörtök este Pozsonyban a civil szervezetekről szóló törvény módosítása ellen.
A korlátozások röviddel 18 óra után lépnek életbe, és körülbelül 19 óráig tartanak.
A csütörtöki, az ország történetében eddig példátlan nagyságúnak mondható gazdatüntetés gyorsértékelésére kértük Patasi Ilonát, a Szlovákiai Agrárkamara elnökét.
A Pozsonyi Városi Rendőrség tájékoztatása szerint nem lesz szükség jelentős forgalomkorlátozásra a fővárosi Szabadság téren 17 órakor kezdődő demonstráció miatt.
A francia kormány nyugdíjreformja elleni csütörtök esti utcai tüntetéseken 441 rendőr és csendőr megsérült a demonstrálókkal kialakult összetűzések során, és országszerte 457 tüntetőt őrizetbe vettek a hatóságok.
Diákok szervezésében az oktatásért és a tanárokért tüntettek pénteken Budapesten, a Belügyminisztérium épületénél.