Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
A párt elnöke azzal vált hírhedté, hogy a szervezet egyik ünnepségén elénekelte a helyi „fekete folklór” részét képező közismert dalt, amelynek címe Öld a búrt! amit még megfűszerezett egy-egy Öld a farmert bekiabálással is.
Az Egyesült Államok pretoriai nagykövete azzal vádolta meg csütörtökön a Dél-afrikai Köztársaságot, hogy fegyvereket és lőszert szállít Oroszországnak az Ukrajna ellen vívott háborúhoz.
Az afrikai kontinens - az Antarktiszt leszámítva - az egyetlen, amelyen nem rendeznek F1-es versenyt.
A vasárnap reggeli órákban kigyulladt épületet továbbra sem sikerült eloltani, s egyelőre nem tudni, mi okozhatta a tüzet.
1984-ben Nobel-békedíjat kapott.
A bukaresti külügyminisztérium adatai szerint eddig 39 román állampolgár kért konzuli segítséget.
Minden pozitívnak tesztelt utast további szűrővizsgálatnak vetnek alá.
A helyi tudósok egyelőre nem tudják, hogy a meglévő vakcinák mennyire hatékonyak az új változat ellen.
A rendőrség mintegy negyven embert őrizetbe vett, és ugyanannyi lőfegyvert foglalt le náluk. A letartóztatottak között rendőrök, katonák is vannak.
Víziló végzett egy 63 éves nővel a Dél-afrikai Köztársaság legészakibb tartományában, Limpopóban - közölték a hatóságok helyi idő szerint csütörtökön.
A kék gyémántok olyan ritkák, hogy nincs is pontos adat a feltárásukról.
Széfeket készültek kirabolni.