Štefan Kuffa, a környezetvédelmi minisztérium államtitkára félbeszakított egy előadást egy kelet-szlovákiai kulturális fesztiválon.
Japánban őrizetbe vettek egy kormánypárti képviselőt pénzügyi csalás gyanújával.
Nisimura Jaszutosi gazdasági miniszter, Mijasita Icsiró mezőgazdasági miniszter és Szuzuki Dzsundzsi belügyminiszter benyújtották lemondásukat.
A botrányoktól elhíresült galántai Galandia fürdő megnyitása körül még sok a bizonytalanság, pedig június közepéig mindenképpen üzembe kellene helyezni.
A két szereplő között a múltban is volt már konfliktus. Peter Bárdy egy könyvet írt Matovičrol, amelyben a politikus politikáját és a megjegyzéseit elemzi.
Porosenko, aki most az Európai Szolidaritás ellenzéki párt vezetője, a tévé parlamenti stúdiójában jelent meg váratlanul és csinált botrányt.
Egy cseh portál azt írja: Hamáček azért akart Moszkvába utazni, hogy a vrběticei robbanások elkövetőinek eltussolása ellenében egymillió Szputnyik V vakcinát kérjen az oroszoktól.
Botrányt keltett Lengyelországban egyes közszereplők soron kívüli beoltása.
Kollégai csak levegőnek nézték, de idegenek halálosan megfenyegették Zuzana Falathovát, a pozsonyi városi múzeum fiatal muzeológusát.
A Magyar Torna Szövetség visszahízta a MOB-ból Borkai Zsoltot. A botrányba keveredett győri polgármester olimpiai életjáradékáról egyelőre nincs döntés.
Egyes források szerint Biden állítólag egy - egymilliárd dolláros - Ukrajnának szánt amerikai hitel befagyasztását is meglebegtette, ha nem menesztik a főügyészt.
Felicity Huffman évekkel ezelőtt 15 ezer dollárnyi kenőpénzt adott a lánya egyetemének, hogy megváltoztassák a felvételi vizsgája eredményét, és felvegyék az intézménybe.
Amit szándékosan az európai parlamenti választásokra időzítettek?
Az SaS szintén a miniszter asszony leváltására szólította fel a kormányfőt.
A feldolgozott termékekből hozzánk is jutott- erősítette meg a DenníkN-nek Jozef Bíreš, az Állami Állategészségügyi és Élelmiszerfelügyelet igazgatója.
SaS szerint Pellegrininek távoznia kell, ha nem intézkedik az elrabolt vietnámi ügyében
A kérdés persze költői, mert fennállása alatt sosem bírt az ország teljes szuverenitással.
26 ezerért smink, 35 ezerért medence, 500 ezerért étkészlet. Élni tudni kell!
A miniszter asszony egy televíziós vitaműsorban tagadta a német médiában megjelent vádakat.