A németek döntöttek.
Az ajánlástól több ország eltér, és az AstraZeneca vakcináját egyelőre csak az idősebbek, általában a hatvan év felettiek immunizálásához használja.
Ausztráliában 700 ezer AstraZeneca-vakcinás oltás után két vérrögösödéses esetet észleltek, de egyik páciens sem halt meg.
Csak kommunikációs harc, miközben hiányoznak az oltások.
A vérrögképződés esetleges veszélyét fel kell tüntetni a vakcina nagyon ritka mellékhatásaként.
Az ügynökség nem javasol semmiféle korlátozást az oltóanyag alkalmazása tekintetében a 18 éveseknél idősebbek esetében.
Az Európai Gyógyszerügynökség tegnap este cáfolta, hogy megtalálták volna az összefüggést a brit-svéd oltóanyag és a véralvadási zavarok között.
Nápolyban, ahol a hetvenévesek vakcinázása zajlott AstraZenecával, az idősek egy része magyarázatot követelt. A helyi egészségügyi hatóság vezetőjének kellett megnyugtatnia őket.
A brit felügyeleti hatóság nagyon szoros figyelemmel követ minden olyan bejelentést, amely a vakcina alkalmazása után jelentkező esetleges negatív reakciókról érkezik.
Van összefüggés a vakcina és az utóbbi hetekben tapasztalt vérrögképződéses esetek között, de azt még nem tudni, hogy pontosan mi váltotta ki ezeket a reakciókat.
A védőoltás előny-kockázat profilja "hangsúlyosan a használata mellett szól".
Az oslói egyetemi kórház orvosainak egy csoportja a múlt héten arról számolt be: a vakcina által kiváltott immunválasz okozta a trombózist a kórházba szállított három egészségügyi dolgozónál.
Az oltóanyag hatékonysága 65 év felettiek esetében 85 százalék fölött van, és 100 százalékban megakadályozza, hogy a beoltottaknál súlyos vagy életveszélyes tünetek alakuljanak ki vagy kórházba kerüljenek.
Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő ügynökség további vizsgálatokat tart szükségesnek.
Szerbiában nem jeleztek embóliával vagy trombózissal összefüggő mellékhatásokat.
Nagyobbak az előnyei, mint a hátrányai.
Az Egészségügyi Világszervezet és az Európai Gyógyszerügynökség megerősítette, hogy nincs összefüggés a vakcina és a bejelentett esetek között.
A közöségi oldalakon nem csak mémekbe, álhírekbe és veszekedésbe botlik az ember.
A védőoltás használatának felfüggesztését az olasz gyógyszerhatóság azt követően jelentette be, hogy Mario Draghi kormányfővel és Roberto Speranza egészségügyi miniszterrel is egyeztetett.
Az Európai Gyógyszerhatóság (EMA) dönt majd arról, hogy kell-e módosítani az új ismeretek révén a brit-svéd gyógyszergyártó társaság termékének forgalmazási engedélyét.