Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Az aradi vértanúkra emlékezünk.
A füleki Hősök terén összegyűlt tömeg idén is lerótta tiszteletét a szabadságharc kivégzett tábornokai előtt.
A kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává október 6-át.
„Ki vagyok, mi vagyok, én döntök, vagy csak sodor az élet, kiért és miért élek...?“
Esőben emlékezett a Csallóköz.
A Hatvani István cserkészcsapat tagjai két gesztenyefát ültettek el a temetővel szembeni parkban. Az egyik fát Mikszáth Kálmán, a másikat Dapsy Vilmos emlékére ajánlották fel.
A nemzeti gyásznapon a város polgármestere, Hájos Zoltán, valamint alpolgármesterei, A. Szabó László és Karaffa Attila helyezte el az emlékezés virágát a Vámbéry téren lévő emlékszobornál.
„Hogy hazámat ne szeressem, A bitorlót meg ne vessem: Hatalom nem teheti!”
A Kárpát-medence a mi közös hazánk, amit összefogva, szellemileg egymást erősítve kell építenünk! Családjainkat nem engedjük felhígítani, hitünkbe nem engedünk beleszólni! Erőfeszítéseinkhez pedig kérjük Isten áldását!
A helyi patrióták spontán koszorúzása és Himnusz-éneklése nem maradt el.