Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Kiska több olyan információra is reagált, melyek állítása szerint kellemetlen meglepetést okoztak neki.
Az emberek egyértelmű válaszokat és hiteles magyarázatokat érdemelnek.
Kiska szerint a képviselőknek elegendő idejük volt arra, hogy megfelelő jelölteket válasszanak ki.
A szlovák államfő beszédében a populizmus és a gyűlöletkeltés veszélyéről beszélt.
Az államfő a jövő hét folyamán találkozni akar Denisa Saková (Smer) belügyminiszterrel.
Előny vagy hátrány Pozsony közelsége.
Kiska szlovákiai egyházi vezetőkkel találkozott az elnöki palotában.
Az alkotmánybíró-választás is terítékre került, nemcsak a pompás falatok.
Hárman találkoznak.
Vajon ki osztja a kitüntetéseket jövőre?
Az újévi beszéd sok mindent elmond a politikusok prioritásairól, az értékeikről és a mentális világukról.
A jó és rossz harca mindig tart, váltakoznak az ország történelmének dicső napjai és a tragédiával terhes napok.
Az államfő évet értékelt a TA3 stúdiójában.
Miroslav Lajčák külügyminiszter lemondása, majd annak visszavonása kapcsán annyit mondott az államfő, hogy részéről lezártnak tekinti az ügyet, melyről a továbbiakban nem óhajt beszélni.
A Szentatya ajándékát Andrej Kiska államfő közvetítésével küldte el.
"Szlovákia mindig közel fog állni a szívéhez."
Kiska az ország nevében meghívta Ferenc pápát Szlovákiába.
Kiska a Felügyeleti Szolgálati Hivatalról szóló módosító javaslatot csupán formálisnak tartja, mivel szerinte az a rendőrségi felügyelet függetlenségével kapcsolatos, kulcsfontosságú kérdéseket nyitva hagyja.
Kiska azt is elmondta, hogy a törvény olyan plusz adókkal terheli a kereskedőket, amelyeket végeredményben a fogyasztóknak kell megfizetniük.
Gömbök és a pápa.
Az eredmények arról tanúskodnak, hogy az emberek egy tisztességes Szlovákiában szeretnének élni, változást szeretnének a politikában is.
Andrej Kiska államfő egyelőre nem fogadta el Miroslav Lajčák külügyminiszter (a Smer-SD jelöltje) lemondását.
Az államfő érti az okokat, amelyek a külügyminiszter lemondásához vezettek.
Kiska után Lajčák is nyilatkozni fog.