Úgy látja, miniszterelnöksége idején a visegrádi csoport (V4) keretében nagyon sok mindent sikerült elérniük, jelentős befolyással rendelkeztek.
Brüsszelből támadják a nemzeti szuverenitást.
A nyugalmazott tábornok a szavazatok 57,82 százalékát szerezte meg, 3 168 632 választó támogatta.
Pénteken és szombaton tartják a cseh államfőválasztás második fordulóját.
Andrej Babiš és Petr Pavel fej-fej mellett végzett az első fordulóban.
A 68 éves milliárdos nagyvállalkozó Babiš 2017 és 2021 között volt a Cseh Köztársaság miniszterelnöke.
Csehországban márciusban függesztette fel a parlament a volt miniszterelnök mentelmi jogát, amely utat nyitott a most megindult bírósági eljárásnak.
Andrej Babiš a kezdetektől fogva cáfolja, hogy visszaélés történt volna.
Miloš Zeman jelenlegi államfő második ötéves megbízatási időszaka 2023 márciusában jár le.
A cseh alkotmánnyal összehangban Zeman az új kabinet megalakulásáig ügyvezetéssel bízza meg a lemondott Babiš-kormányt.
A parlamenti alsóház legutóbb 2018 januárjában függesztette fel Babiš mentelmi jogát, lehetővé téve ezzel a rendőrség számára, hogy folytathassa az eljárást a kormányfő ellen, mert a gyanú szerint visszaélt az európai uniós támogatásokkal.
Átadják a hatalmat a koalíciónak.
Babiš ugyanakkor azt is elmondta, számol azzal, hogy az ANO-nak ellenzékbe kell vonulnia.
Andrej Babiš vereségének Szlovákia számára is fontos üzenete van?
A választások után jobbközép kormány körvonalazódik, amely a kormányfőnek megnyithatná az utat az elnökválasztás felé - írja több cseh sajtótermék.
Egy cseh város 250 ezer koronára büntette a kormányfőt összeférhetetlenségre hivatkozva.
Orbán Viktor szívesen látott vendég Csehországban.
A családokra fókuszálva.
Ha az ember akarja, meg tudja védeni a határt, és az EU-ban nem a képesség, hanem az akarat hiányzik.
Az Európai Unió sem az illegális migráció elleni küzdelemmel kapcsolatban, sem a schengeni térség Nyugat-Balkánnal való kibővítését illetően nem rendelkezik világos stratégiával.
Számukra a misszió befejeződött, azokat az embereket, akiket meg akartak menteni, megmentettek.
Kósa Ádá: példátlan, hogy az Európai Parlament kvázi bírósági ítéletet hoz és politikai nyomás alá helyezi egy független tagállam hatóságait.
Négy hónappal az október 8-9-re kiírt képviselőházi választás előtt ez már a harmadik bizalmatlansági indítvány volt az ANO centrista mozgalom és a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) alkotta kisebbségi kormány ellen.
A kérdés azzal kapcsolatban hangzott el, hogy civil szervezetek az Európai Bizottsághoz fordultak, és vizsgálatot kértek a cseh miniszterelnök ellen.