Magyarország máig létező első egyetemét Pázmány Péter (1570–1637) alapította Nagyszombatban. Ezt később Pest-Budára költöztették, és ennek jogutódja az Eötvös Loránd Tudományegyetem.
A Pintér Béla és Társulata 2022. április 10-én 350. alkalommal játszotta talán legismertebb előadását, a Parasztoperát. A dráma június 3-án és 4-én online módon is elérhetővé válik.
Az 1991-es születésű Puerto Ricó-i előadó már 19 évesen berobbant a popzene sikeres előadóinak sorába.
Legfrissebb számunkban két meghatározó eseményről is beszámolunk: a Csemadok tisztújító közgyűléséről és a Szövetséghez való csatlakozás menetéről.
A régi dalok újrahangszerelése olyan korosztályokat is elér, akik már nem hallgatnak hagyományos népzenét.
A jó zene olyan, mint a meditáció magasabb szintje, amikor megszűnik a múlt és a jövő.
Hogy miért tanulta meg a pontozót, azt felelte: "Hát, máshogyan nem tudtuk volna fölhívni a lányok figyelmét magunkra."
A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora január első teljes hetét a vízkereszt ünnepkörének szenteli.
A lap beszámol a Nagyszombatban tartott Könnyező Szűzanya búcsúról, valamint a világegyház friss híreiről.
Hatvankét országból érkeznek fellépők, mintegy ezer program lesz a fesztiválon.
Elgondolkodásra késztető írások, lélekbalzsamok a katolikus hetilapban.
Az is kiderül a tudósításokból, hogy a lévai Szent László Kör tagjai Szentendrére zarándokoltak.
Címlapján Szent-Györgyi Albert gyermekekért szóló imájával megjelent a Remény legfrissebb száma.
Milyen az Isten szíve? – kérdezi a Remény e heti vezércikkében Albán József.
Építsük életünk templomát! – szólít fel Herdics György főszerkesztő a Remény legfrissebb számának címlapján.
Mészáros Péter írásával a jogosnak vélt haragról, megjelent a Remény legújabb száma.
A hetilap beszámol a világegyház friss híreiről.
A kalendárium a közösség lelkipásztorának, Molnár Tamás atyának tizenhét írását tartalmazza.