Az abortusz már nem egy kényszerhelyzet, egy ritka, életmentő beavatkozás, hanem egyesek számára egy büszkén a mellükre kitűzött „alapjog”.
A Kereszténydemokrata Mozgalom felszólítja Maroš Šefčovič uniós biztost, a szlovák kormányt, valamint a politikai pártokat, hogy álljanak ki a szubszidiaritás elve mellett.
Itt állunk 2025 nyarán, egy olyan országban, ahol a legkiszolgáltatottabb embereket még az a rendszer is cserbenhagyja, amelynek épp őket kellene megvédenie.
A módosítás megítélése a kormányon belül is megosztó volt, az igazságügyminiszter például szélsőségesnek minősítette azt.
A pozsonyi rendőrség egy olyan honlappal foglalkozik, amely a művi terhességmegszakítást végző orvosokat becsmérli.
A Szlovák Orvosi Kamara (SLK) elítéli azt a weboldalt, amely név szerint becsmérli az abortuszt elvégző orvosokat.
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága átmenetileg fenntartotta a legelterjedtebb abortusztabletta alkalmazhatóságát.
Tavaly decemberben az európai demokrácia egyik fellegvárában, Nagy-Britanniában letartóztattak egy hölgyet, mert imádkozni merészelt az utcán.
Kína visszaszorítaná az abortuszt, kedvezményekkel fokozná a szülési kedvet.
A képviselők szolidaritásukat és támogatásukat fejezték ki az Egyesült Államokban élő nőkkel és lányokkal.
Kezdődik az abortuszvita Németországban is?
Oklahoma négy érintett klinikája már leállította a terhességmegszakítást a tilalomra való tekintettel.
A spanyol büntető törvénykönyv szerdán megjelent módosítása szerint bűncselekménynek számít az abortuszt választó nők, valamint a terhességmegszakítást végző klinikákon dolgozók zaklatása.
A testület szerint a lengyelországi nőjogi aktivisták egyre ellenségesebb és erőszakosabb környezetben kénytelenek dolgozni.
A megkérdezettek harmada nem nyúlna hozzá a törvényhez, míg másik harmaduk azt szeretné, ha liberalizálnák a törvényt.
Az abortuszt a szlovák fiatalok több mint egyharmada utasítja el teljesen, míg Csehországban ez 21 százalék.
Levélben szólította fel az Emberi Jogok Szlovák Nemzeti Központja a parlamenti képviselőket arra, hogy ne szavazzák meg a terhes nőknek nyújtandó segítségről szóló törvényjavaslat elfogadását.
Az állásfoglalásban a képviselők sajnálattal állapították meg, hogy az orvosok, illetve az egészségügyi intézmények vallási vagy lelkiismereti okokra hivatkozva megtagadhatják az abortuszt.
Martin Čepček törvénymódosítása értelmében megtiltanák az abortuszt azoknak a nőknek, akiknél azt egészségügyi szempont nem indokolja.
A KDH is üdvözli az abortusztörvény második olvasatát.