2022. október 26., 20:33
Frissítve: 10:07

"Történelmi lehetőség előtt állunk'' - Szövetség-kampányzáró Galántán - VIDEÓKKAL

Galántán tartotta mátyusföldi kampányzáróját a Szövetség. A Nagyszombat megyei képviselőjelölteket Forró Krisztián pártelnök mutatta be. Nagyszombat megyének magyar nemzetiségű elnökjelöltje is van, Berényi József személyében.

A zárokampány megnyitója
Fotó: Horváth Szomolai Andrea
A zárokampány megnyitója

A Galántai Városi Művelődési Központban összegyűlt közönséget Berényi József, Nagyszombat megye első alelnöke, a Szövetség megyeelnök-jelöltje köszöntötte. Elcsukló hangon kezdte beszédét, hiszen családját a napokban tragédia érte. Hétfőn, kilencven éves korában elhunyt édesapja, idősebb Berényi József.

Apu mindig azt mondta, fiam, ha valamit elkezdesz, azt fejezd is be”

– emlékezett Berényi, aki nagyon pozitívan értékelte a kampányidőszakot és az elmúlt ötéves megyei ciklust is.

Szép eredményeket tudnak felmutatni, nagyon jó csapat és közösség alakult ki - jelentette ki. Kérte, legyenek vele lélekben az emberek ezekben a nehéz napokban – szombaton pedig menjenek el választani. 


A Galánta járás „szövetséges” megyei képviselőjelöltjeit Forró Krisztián, a Szövetség párt országos elnöke szólította bemutatkozásra.

A pártelnök, aki a 11-es számmal indul a megyei képviselőségért, elmondta, nagyon örül annak, hogy egy közösségben állhatnak ki a választók elé, és nincs már megosztottság. Közösen szeretnék képviselni a régiót. Nagyszombat megyének negyven képviselője van, ebből tizennégy tartozott a Szövetség párt kötelékébe, erős és megkerülhetetlen csapatot kialakítva. Forró Krisztián hangsúlyozta, történelmi lehetőség előtt állunk, hiszen, ha a mátyusföldi és a csallóközi régió magyar közössége jól karikáz szombaton, október 29-én, akkor először lehet magyar a megyeelnök.

Szükség van egy erős támogatói csapatra is, így reménykednek abban, hogy a Galántai járás mind a hét, Szövetség által indított képviselőjelöltje bejut a megye közgyűlésbe. A rendezvényen röviden bemutatkoztak a Szövetség Galántai járásban induló megyei képviselőjelöltjei is: Agócs Gergely (1), Berényi József (2), Bíró László (3), Forró Krisztián (11), Horváth Zoltán (17), Chomča Ervin (18) és Zupko Tamás (43). 

Bíró László, a Szövetség pártigazgatója, matematikus a kezdetektől ott van a megyén. Portálunknak nyilatkozott a választások fontosságáról.

 

Nagy volt az érdeklődés
Fotó:  Horváth Szomolai Andrea
Nagy volt az érdeklődés
Az önkormányzatok szombati feladatairól és a gyakorlati kérdésekről portálunknak Zupko Tamás, a 43-as sorszámmal induló megyei képviselőjelölt, Pozsonyvezekény polgármestere nyilatkozott. A polgárok két borítékot: egy kéket és egy fehéret kapnak. A kékben lesz két kéksávos lap, ezen a megyeelnökre és a megyei képviselőjelöltekre lehet szavazni. A fehérben az önkormányzatokra szavazunk, egy fehér lapon a polgármesterre, egyen pedig a helyi képviselőkre.
A Galántai közönséget a kampányzáró rendezvényen Csonka András előadóművész szórakoztatta.
Csonka András fergeteges hangulatot varázsolt
Fotó:  Horváth Szomolai Andrea
Csonka András fergeteges hangulatot varázsolt

Jelen voltak azok a galántai képviselőjelöltek is, akik a járási város önkormányzatában szeretnének tevékenykedni a továbbiakban. A Szövetség Galántán Kolek Péter polgármesterjelöltet támogatja.

Kolek Péter, Galánta egyik polgármesterjelöltje
Fotó:  Horváth Szomolai Andrea
Kolek Péter, Galánta egyik polgármesterjelöltje

 

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.