Sulík mégis elkészült a házi feladatával, hétfőn akarja bemutatni járványkezelési tervét
A gazdasági miniszter holnap akarja ismertetni elképzeléseit a koronavírus-járvány kezelését illetően. Véleménye szerint az intézkedések meghozatalakor egy világos határt kell szabni, amit több adat alapján számítanának ki. Az alap a fertőzés régiókénti mértéke. Terve a tesztelést is érinti. Minderről Richard Sulík a Markíza tévé Testre szabottan (Na telo) című politikai vitaműsorban beszélt.

– mondta a miniszter. Az országot a regionális közegészségügyi hivatalok alapján körzetekre bontaná. Ahol rosszabb a járványhelyzet, ott szigorúbb szabályok érvényesülnének. Több adatot is figyelembe kell venni, például az előfordulást (incidencia), vagyis, hogy 100 ezer lakosra számítva hány új megbetegedést regisztrálnak. Külön oda kell figyelni az idősek statisztikáira és a számok hétről hétre való változására.
Peter Žiga volt gazdasági miniszter egyetért a regionális szintű intézkedésekkel. Állítása szerint a kormánynak nincs terve, az alapján dönt, ami Igor Matovičnak éppen az eszébe jut.
Rámutatott arra,világosabb szabályokra van szüksége az intézkedéshozatalhoz és arra is, hogy a szomszédos államok már világos tervekkel álltak elő. Azt állítja, hogy Szlovákiának nincs ilyenje.
– jegyezte meg. Žiga keveselli a PCR-tesztelést is.
Sulík erre úgy reagált, hogy továbbra is masszívan tesztelnek. A koalíciós tanács ülésére azzal megy, hogy egyetért a magas fertőzöttségi szintű járások tesztelésével. Szerinte ennek nem kell kötelezőnek lennie, el tudja képzelni a jelenlegi modellt, vagyis a kijárási tilalmat kivételekkel kombinálva. Szavai szerint mivel a gazdasággal törődik, eddig ezekkel a dolgokkal nem foglalkozott. Most viszont a kormányfő felszólította terv készítésére.
– közölte.
Szóba került a főügyész-választás is. Sulíknak eddig nincs favoritja, mint elmondta megvárják az összes jelölt meghallgatását, aztán leülnek és megegyeznek egy személyben, akit támogatni fognak.
A november 17-ei tüntetéseken a rendőrség helyt állt, legalábbis Sulík szerint. Örül annak, hogy nem vetették be a vízágyúkat. Žiga negatívan értékelte, hogy a résztvevők többségén – a felvételek alapján – nem volt arcmaszk.
A Hlas-SD ankétjával kapcsolatban megjegyezte, kíváncsiak voltak az emberek véleményére, de műszaki okok miatt nem vittek mindent végbe úgy, ahogy kellett volna. Sulík úgy gondolja, hogy az ankét nem volt szándékos csalás.