Sulík kizártnak tartja, hogy a jövőben Matovič és ő egy kormányban üljenek

2021. június 27., 16:14
ma7 | TASR

Az SaS elnöke, Richard Sulík kizártnak tartja, hogy a következő ciklusban Igor Matovičcsal üljön egy kormányban.

mato sulik
Fotó: TASR

A Markíza Testre szabva című politikai műsorának vendégei az SaS elnöke, Richard Sulík és Richard Raši, független képviselők voltak.

Sulík szerint

a kormányfőcserét követően az embereknek nem lesz nagy motivációjuk, hogy részt vegyenek a népszavazáson.

Ugyanakkor ő maga részt venne a referendumon, mert legitim eszköznek tartja.

Sulík úgy gondolja, a népszavazásnak meg kell valósulnia.

A népnek szuverén döntése van, és ahogy döntenek, az olyan, mint a szentírás

– mondta Sulík.

A Hlas-SD politikusa, Richard Raši bízik az emberekben, úgy gondolja, hogy

kellőképpen motiváltak lesznek, így elképzelhető az 50 százalék fölötti részvétel a népszavazáson.

Raši szerint ez a népszavazás megmutatja, hogy az emberek mennyire bíznak a jelenlegi kormányban.

A védőoltással kapcsolatosan Raši elmondta, ők egyáltalán nem oltásellenesek, de nem szeretnék, ha az emberekre a vakcinákat ráerőltetnék.

Richard Sulík is hasonlóan fogalmazott, nem tenné kötelezővé az oltást. Sulík ezzel kapcsolatosan megjegyezte, nem kell hisztériát kelteni amiatt, hogy uniós összevetésben egyelőre kevesen vannak beoltva.

2021. június 27., 14:23

Kötelezővé tennék a koronavírus elleni oltást? Pellegrini nem támogatja

A Hlas-SD elnöke elmondta, örülne, ha az emberek tényleg az egészségük érdekében oltanák be magukat.

Kövesse facebook oldalunkat is!