A hat ipari vállalat a legnagyobb üvegházhatású gázkibocsátók közé tartozik Szlovákiában.
Naponta legfeljebb ötszáz hivatásos katonát bocsátott a rendőrség rendelkezésére mai döntésével Ódor Lajos kormánya.
A kormányzati munka megítélésének romlása és az ország előtt álló kihívások fontossági sorrendjének átalakulása mellett meghatározó trend az Alternatíva Németországnak (AfD) párt erősödése is.
A németek többsége új kormányt szeretne.
Két hónap után távozik Ivan Šimko a belügyminiszterium éléről.
Igaz, addig se volt túl komoly, de múlt év december 15-étől csak olyan korlátozott, visszafogott van, mint a kézzel tolt hullámvasút a vidámparkban. Lefele gurul, felfelé épphogy vánszorog, erőtlen.
Juraj Hrabko politikai elemzővel vesszük górcső alá a szlovák politika legaktuálisabb eseményeit.
Az új pénzügyminiszter szerint Szlovákia túlzott mértékben eladósodott, és nem létezik semmilyen terv, hogyan hogyan lábaljon ki ebből.
A Fiala-kabinet személyi összetételével a megkérdezettek 24 százaléka elégedett csak, míg az elégedetlenek aránya 71 százalék.
Eduard Heger megbízott kormányfő megjegyezte, nem egészen három héttel a tűz után ülésezik a kabinet a városban.
Zuzana Čaputová államfő elfogadja a megbízott kormány MiG-29-es vadászgépek átadásával kapcsolatos döntését.
Vajon már ma döntenek?
Krajniak szerint Szlovákiában bevett dolog a kormányzásban, hogy a koalíciós szerződés fél évvel a választás előtt érvényét veszíti.
A régi szép időkben kétharmados többsége volt a parlamentben a szlovák kormánykoalíciónak! Így indultak neki a választási időszaknak.
Milan Krajniak szerint a mozgalom számára a kormány bukása után az előrehozott választások tűnnek a legkorrektebb megoldásnak.
Az ügyvezető kormány támogatásához szükséges 76 fős parlamenti többséghez egyelőre nem keresték az SaS-t.
Átgondolt, rendszerszerű reformok helyett kaotikus ötlet- és javaslatkavalkádnak lehettünk tanúi a közelmúltban – vélekedik Martin Vlachynský az INESS elemzője.
Meddig lehet még így kormányozni?
A német választók kétharmada elégedetlen a szövetségi kormány munkájával - mutatta ki egy szerdán ismertetett felmérés, amelyet a Scholz-kormány hivatalba lépésének első évfordulójára készítettek.
Az RTVS szombati dialógusok című műsorának a vendégei Peter Pčolinský (Sme rodina) és Branislav Gröhling (SaS) voltak.
Ha a parlament az SaS által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen megvonná a bizalmat Eduard Heger kormányától, az nem jelentené a miniszterek azonnali távozását tisztségükből.
A kormányfő nem érti Sulík pálfordulását.
Hónapokig tartó tárgyalásokat követően szombat éjszaka sikerült megegyeznie a kormánynak az Orvosszakszervezet képviselőivel. Mutatjuk, mi történt!
A kormány orvosbérekre vonatkozó ajánlatát Visolajský nem tekinti véglegesnek.