Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
A mozgalom szerint az SaS-ből hiányzik az őszinte megegyezési szándék és csak ürügyet keres, hogy az előre eltervezett forgatókönyve szerint távozzon a kormányból.
A kormány tarthatatlan helyzete miatt a szlovák közvélemény mára oda jutott, hogy Sulíktól azt kérik, az ország érdekében buktassa meg a kormányt.
Az SaS és az OĽaNO közötti konfliktus olyannyira elmérgesedett, hogy mindkét párt rendkívüli ülést hív össze, hogy döntsenek a folytatásról.
Az OĽANO-nak két jelöltje is van Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter helyett, jelentette ki Igor Matovič pártelnök, pénzügyminiszter a kormány keddi ülését követően.
Ha a kormánypártok nem tudnak kommunikálni, az előrehozott választások jelenthetik az megoldást.
Lengvarský leváltásáról már többször nyilatkozott Igor Matovič pénzügyminiszter, az OĽANO elnöke, aki szerint többször is kudarcot vallott és megérett a leváltásra.
Richard Sulík kijelentette, pártja akkor vesz részt ismét a koalíciós tanács ülésein, ha már lecsillapodott a helyzet.
Peter Pčolinský, a Sme rodina frakcióvezetője nem feltételezi, hogy pártjuk támogatná a Smer-SD Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter elleni bizalmatlansági indítványát a parlamentben.
Az egyszeri százeurós támogatást számos, gazdaságilag sérülékeny társadalmi csoport és korosztály megkapja. Az alábbiakban röviden összeszedtük, kik azok, akik részesülnek a kormány inflációs mentőcsomagjából.
A Sajót február közepén színezte vörösre az alsósajói vasércbányából kifolyó víz.
„Ha valami nem érvényes egy koalíciós megállapodásban, akkor semmi sem érvényes, nem lehet abból csak úgy szükség szerint szemezgetni.”
Az európai parlamenti képviselő szerint ha a jelenlegi kormánypártok nem képesek együtt kormányozni az emberek érdekében, akkor be kellene fejezni ezt az egész szerencsétlenkedést.
Pellegrini meg van győződve arról, hogy a közömbösség, az alkalmatlanság és a hatalmi gőg Szlovákiában még egyszer nem kerülhet egy csapatba.
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán megbeszélést folytatott politikusokkal a kormányalakításról a Karmelita kolostorban.
A kormány szerdán 205 800 euró összegű, Ukrajnának nyújtandó humanitárius segélyt hagyott jóvá.
A kormány nem ért egyet a Roman Mikulec (OĽANO) belügyminiszter elleni bizalmatlansági indítvánnyal.
Szlovákia 6,27 millió euró értékben ajándékoz hadianyagot Ukrajnának, döntött a kormány mai, rendkívüli ülésén.
Év végéig megerősítik a keleti határ védelmét – döntöttek a mai rendkívüli kormányülésen. A határ védelmére napi 1500 katonát biztosítanak.
Az oktatási minisztérium közölte, hogy hivatalos honlapja ideiglenesen nem működik.
A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökséget (NAKA) Ľubomír Danko fogja vezetni.
A kormány bízik azokban a reformokban, amelyeket a jövőben terveznek megvalósítani.
A COVID automatát eredetileg a kijárási tilalom idejére függesztették fel.
Lengvarský szerint a pénzjutalmat januárban kaphatják meg az illetékesek.