2021. július 14., 07:55

Népszavazás: Érdekek és szerepek

Július eleje már belelóg az uborkaszezonba, a közélet szemüvegén keresztül mégis az utóbbi hónapok egyik legsűrűbb hetét tudhatjuk magunk mögött. Tüntetés a határátkelőknél, a kormányhivatal előtt, s nem mellesleg forrpontra hevülő népszavazási keringő tanúi lehettünk.

fico
Fotó: TASR

Az ember július elején, főleg, ha a hőhullámok gyakrabban váltják egymást, mint a szlovák kormányok, már legszívesebben a hétköznapok teendőit elengedve csodálkozna rá a hatalomban lévő és hatalomra áhítozó politikai osztályrészek igyekezetére.

A hőkupola alatti rögvalóság

A parlamenti ciklus lerövidítését célzó népszavazási kezdeményezés kapcsán ilyenkor óhatatlanul eszünkbe jut a politika közhelyszótárába kívánkozó állítás: a legjobb ellenzékiség is rosszabb, mint a legrosszabb kormánypártiság. Vagy fordítva a kormánypártiak szemszögéből: nincs olyan rossz kormánypárti szerep, mint amilyen a legjobb ellenzéki lenne.

Vagyis a politika üzemszerű működése: a hatalom megszerzése és megtartása felülír minden egyéb logikát.

A hőkupola (tudják, az az időjárási jelenség, ami tartóssá teszi a kánikulát) alá zárt szlovák rögvalóság azonban nem egyszer komoly kihívás elé állítja a nemcsak politikai értelemben konzervatív elemzőt.

Hogy a Tátra alatt kószáló öreg ördögbe fér bele a politika talajszintje fölött létező térbe, hogy egy (vagyis dehogy egy!) kormánypárti úgy viselkedjen, mint egy ellenzéki?

„Szeno, szlama” – régen minden egyszerűbb volt

Bezzeg a régi világban minden egyszerűbb volt! Ha nem volt világos, merre van a balra vagy a jobbra, segített a lábakhoz kötözött szalma- és szénacsutak.

(Közben Estella, mint markotányosnő, rövid ruhában, csinos patrontáskával, két kulacsból bort és rozspálinkát szolgált fel…)

Őszintén bevallom, fogalmam sincs, hogy a Beszterce ostroma polkorrekt-e a szivárványhíd túlpartjára jutott szabad világban. Abban viszont biztos vagyok, kevesebb ránc szaladna a szlovák politikát elemzők arcára, ha Pongrácz István öblös hangjára (szeno) nagyot lépne balra, aki a populizmust balról közelíti, s a szlama pedig vezényszó lenne a népet jobbról szolgáló egyszerű és kevésbé egyszerű embereknek.

Az alföldi akác meghonosítója, mint falunév

Minden bizonnyal avítt konzervativizmusunk az okozója, ha rácsodálkozunk a politikai hasbeszélőre, igyekezetéhez kézzel fogható logikát szeretnénk rendelni. Ámde ugyanakkor az első gombot ott varrjuk fel a referendumnak mondott szemfényvesztés zakójára, hogy

ízlelgessük, a kezdeményezőknek mennyire volt ínyére a népakarat, amíg ők voltak kormányon.

Ott kezdeném, hogy a felvidéki Peredet 1948-ban a csehszlovák hatóságok arról a Tessedik Sámuelről nevezték el, aki tudvalevően sokat tett az akác meghonosításáért az alföldi futóhomokon. Ami nagyon derék dolog, tekintettel a szikesedés feltartóztatására.

Bolhátlan juhok a bacsa nyájában

Na már most a mi Sámuelünk életútja sosem érintette a felvidéki községet, így azután a perediek (természetesen tisztelegve a felvilágosodás pedagógiai eszméinek hazai meghonosítója előtt) 2012-ben népszavazáson döntöttek arról, hogy a település visszavegye történelmi nevét.

A Fico vezette akkori szlovák kormány, akik között annyi feddhetetlen demokrata ült, mint ahány bolhátlan juh van egy egyszeri bacsa nyájában, laza csuklómozdulattal utasította el a népakaratot.

matovic
Igor Matovič az Alkotmánybíróság ellenkező döntése esetén is ennyire a szívén viselte volna hatszázezer ember akaratát?
Fotó:  TASR
A vulgármarxizmus és a szervezett felvilág

A népakarat értelmezése persze hely- és időfüggő, vagy ahogy a vulgármarxista tételmondat állítja: a lét határozza meg a tudatot. Némi megengedő felütést kölcsönöz a Marx és Engels által jegyzett Német ideológiából vett gyöngyszemnek (hmmm…, Német ideológia, Én harcom, szivárványos vendégszeretet – zavarba ejtőek ezek a németek!)  Hofi átirata: ha megisszuk a lét, a tudat elszáll. Ami persze messzemenőkig rágalmazó túlzás lenne a szervezett felvilág Fico-kormányba gyűlt tagjaival szemben.

Öntudatos üveges soha nem tör referendumot

Úgyis lehet persze mondani, hogy a taláros testület elutasító döntésével a Smer és újrafazonírozott Hangja úgy hanyatt esett, mint az üveges foglalkozást végző többségi, ha a hátát nyomó krosnának nevezett farekesz megbillent valahol a Felső-Nyitra vidéke és a Balkán között. Népszavazni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes…

A ráncokat az elemző homlokán nem Fico és még csak nem is Pellegrini okozza, nekik érdekeik vannak.

Csak az intertextualitásban (úgyis, mint szövegköziség – a posztmodern már a nyelvünket is elidegeníti!) megbúvó kisördög mondatja velem, hogy Öntudatos (politikai) munkás, amig él, nem tör soha sztrájkot! Ahogy referendumot se, még a hexameter kedvéért sem…

Matovič a metrum tajtékos taraján

Mit kezdjen az elemző azzal, aki szerepet játszik? Idézze fel Thomas Mann Cipolláját, mint a politikai hasbeszélő irodalmi prototípusát? Lábjegyzet: Az elveszett modernség nyomában (Alcím: Politológiába öltött Proust-parafrázis) – ezt is meg kellene írni. Mert fogódzót is nehéz találni a metrum tajtékos taraján.

Szögezzük le, egyszerű embernek, a nép fiának lenni nem könnyű. Rosszindulatú sajtómunkások az ilyet könnyen demagógnak bélyegzik.

Vagyis olyan politikusnak írják le, aki tetszetős, részigazságokon vagy irreális elképzeléseken alapuló politikai programot hirdet. Nagy kérdés, hogy belefér-e a demagógia definíciójába, ha a politikusnak szegődött egyszerű ember felvállalja közel hatszázezer polgártársa hangját, akik őt legszívesebben menesztenék?

A legújabb kori nyelvemlék és a szlovák politika

Javaslom, tegyünk egy kis kitérőt. És akarok most egyetlenegyszer mondani nektek három percet. Ezt legfeljebb még egyszer fogom elmondani nektek. Fantasztikus dolog politikát csinálni. Fantasztikus. Fantasztikus egy országot vezetni. Idézet a legújabb kori magyar nyelvemlékből, Gyurcsány Ferenc őszödi beszédéből. Ami tudvalevően a szektavezérré magasztosult korábbi kormányfő értelmezésében bátor igazságbeszéd volt.

Na most tessék a biztonság kedvéért leülni és jól megkapaszkodni a szék karfájában. Valóban igazságbeszéd volt, csak nem ott és akkor hangzott el, ahol és amikor kellett volna. Ha Ferencünk a 2006-os választásokat megelőzően a parlament nyilvánossága előtt ilyen őszinte, az valóban bátorságra vallott volna a részéről, főleg, hogy a szoci képviselők zöme már akkor mehetett volna vissza autófényezőnek.

Az ember azon gondolkodik, a mi Igorunk az alkotmánybírák ellenkező döntése esetén is ennyire a szívén viselte volna-e hatszázezer ember akaratát…

Megjelent a Magyar7 2021/28. számában. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.