2021. augusztus 29., 09:14

Mikor kerül pont a szemétügy végére?

Néhány éve nagy port kavart a Pozsonypüspöki kataszterébe tartozó mogyorósi (Lieskovská utcai) hulladéklerakó ügye, amely ellen akkoriban tüntetéseket is szerveztek a helyiek, követelve a szeméttelep bezárását. Az ügyben rendőrségi vizsgálat indult, de sokáig nem történt előrelépés.

 

szemétlerakó hulladéklerakó
Fotó: Archívum

A szemétdomb pedig egyre csak nőtt, időnként elviselhetetlen bűzt árasztva magából. A szövevényes ügyben az önkormányzat többször is levélben fordult az illetékes hivatalokhoz, kérve, vizsgálják meg az illegálisan működő hulladéklerakót, amely ellenkezik a főváros területrendezési tervével, ráadásul védett vízgazdálkodási területen van. Jöttek-mentek a levelek a pozsonypüspöki önkormányzat és a Pozsonyi Járási Hivatal, a kerületi ügyészség és a Szlovák Környezetvédelmi Felügyelet között. Az önkormányzat szerette volna, ha a hivatalok eljárnak az ügyben, mivel az nem tartozik az ő hatáskörébe.

Jöttek-mentek a levelek

A szóban forgó hivataloktól minden esetben az a válasz érkezett, hogy a területet 2008 óta bérlő Vassal EKO Kft. háza táján minden a legnagyobb rendben van. „A vizsgált cég területén nincs hulladéklerakó, csak egy hulladékhasznosító létesítményt működtet, amely a múlt rendszer idejéből származó egykori hulladéklerakó közvetlen közelében van. A szervezet a hulladékgazdálkodás illetékes szerveinek hozzájárulásával végzi a munkáját, a régi környezetterhelésért pedig nem visel semmilyen felelősséget.” Ez áll a Szlovák Környezetvédelmi Felügyelet 2017. decemberi levelében.

A kerületi ügyészség ugyancsak nem állapított meg törvénysértést a Vassal EKO részéről, amely a levelében arra hivatkozik, hogy az ügyben illetékes járási hivatal és a Szlovák Környezetvédelmi Felügyelet sem talált hiányosságot az ellenőrzéseik során. Ezért az önkormányzat beadványával tovább nem foglalkozik.

Hulladék valószínűleg már 2008 előtt is lehetett a területen, a helyiek szerint azonban nem volt ilyen magas a szemétdomb, mint napjainkban. A korábbi felvételekből is jól látszik, hogy a szemét akkor még egy szinten volt a tereppel, és benőtte a növényzet. Az újabb, 2008 utáni felvételeken viszont már az látszik, hogy a szemétdomb egyre magasabb, jókora kommunális szemétdomb lett belőle, amelyhez csak a Vassal EKO telephelyén keresztül lehetett hozzáférni.

Az OLO mosta kezeit

A Vassal EKO Kft.-nek főleg a pozsonyi OLO hulladékszállító és -megsemmisítő céggel való együttműködés elindulása után kezdtek el igazán jól menni a dolgai, és rohamosan növekedni a bevételei.  A Vassal EKO a tartós együttműködés reményében még egy újrahasznosító gépsort is ünnepélyesen üzembe helyezett az OLO cég telephelyén. Bár a püspökiek gyakran látták az OLO teherautóit megfordulni a hulladéklerakónál, a hulladékszállító cég tagadta, hogy bármi köze lenne a Vassal EKO szomszédságában lévő hulladéklerakóhoz. Azt állította, hogy a Pozsony területéről származó osztályozott hulladékot az újrahasznosító telepre hordja, nem a szemétdombra. A kommunális szemetet állításuk szerint a farkastoroki hulladék-égetőhöz hordták.

„A Vassal EKO ideiglenesen az oda szállított papíralapú és műanyag szemetet osztályozza és préseli össze az OLO számára, amit a járási hivatal hozzájárulásával végez” – nyilatkozta még 2018-ban a vele szemben felmerült vádak kapcsán az OLO képviselője. A több méter magas kommunális szemétdombnak valahonnan mégis oda kellett kerülnie. Bár az OLO-ra nem sikerült rábizonyítani, hogy illegális hulladéklerakóra hordja a város szemetét, a hulladékszállító és -megsemmisítő cég 2020 decemberében bejelentette (annak dacára, hogy korábban ennek az ellenkezőjét állította), nem hosszabbítja meg a Vassal EKO utódjával a szerződését. Indokként a cég hátterét és múltját hozta fel, és azt, hogy az együttműködésük nem volt elég hatékony. A szerződésük 2022 jú- liusában jár le.

Az önkormányzatnak igaza lett

A pozsonypüspöki önkormányzat nem tágított, és továbbra is küldözgette a leveleket az illetékes hivatalokba, mígnem 2018 februárjában megtört a jég. A Pozsonyi Járási Hivatal megerősítette, hogy a hulladéklerakó mégiscsak illegális, a többméteres szemétdomb földdel kevert kommunális hulladékot tartalmaz, és a mintavétel azt is igazolta, hogy a kommunális szemét a 2008, azaz a Vassal EKO színre lépése utáni időből származik. Ráadásul a Google műholdas felvételei is bizonyítják, hogy a domb 2008 után nőtt ki a földből.

A városrész akkori polgármestere, Ožvald Erzsébet megyei alelnök a járási hivatal levelének kézhez vétele után azt nyilatkozta, beigazolódtak a többéves kételyek, ezt követően mindenki meg fogja tenni, amit a lehetőségei szerint tehet, majd hozzáfűzte, a hulladéklerakó eltávolítása a járási hivatal környezetvédelmi osztályának a hatáskörébe tartozik.

A volt polgármester szerint a hulladéklerakó területén nem adtak ki építési engedélyt, illetve a gépek üzemeltetésére vonatkozó engedélyt sem.

A szóban forgó hulladéklerakó létrehozásával és üzemeltetésével tehát nemcsak a hulladékokról szóló törvény sérült, hanem az építési törvény vonatkozó rendeletei is. A Vassal EKO azzal védekezett, hogy azért használ mobil hulladékosztályozó gépeket, mert bérelt területen működik, a törvény szerint azonban mobil hulladékfeldolgozó csak a hulladék keletkezése helyén használható, gyűjtőhelyen nem. Vagyis a Vassal EKO ezzel is törvényt sértett.

Ožvald Erzsébet szerint a városrész hosszú éveken keresztül harcolt a Vassal EKO tevékenysége, a szabálytalanságok és a törvénytelenségek ellen.

"Sokáig hiába kértük az összes illetékes szervet, a kerületi ügyészséget, a járási hivatalt, a környezetvédelmi felügyeletet, állítsák meg ezt a folyamatot. 2018 februárjában a járási hivatal végre nekünk adott igazat, így mi is elindíthattuk az eljárást, hogy az érintett területen illegálisan lévő, azaz építési engedély nélküli építményeket távolítsák el onnan."

A járási hivatal szóban forgó levelének kézhezvételét követően az önkormányzat kölcsönös együttműködésre kérte fel a járási hivatalt a hulladéklerakó megszüntetésével kapcsolatos eljárásokban, illetve arra is, hogy a Vassal EKO Kft. törvénytelen tevékenysége okán állítsák le annak működését.

szemét hulladék
Fotó:  Archívum
Az EKO kifarolt

Közben a Vassal EKO 2018 decemberétől szép csendben nevet és tulajdonost váltott, és Pozsonyi Újrahasznosító Kft. (Bratislavská recyklačná s. r. o.) lett belőle. A cégnyilvántartás szerint az új tulajdonos František Vízváry, az ügyvezető pedig bizonyos Oto Hornák lett. Érdekes módon ugyanez volt a neve a Szlovák Környezetvédelmi Felügyelet korábbi vezérigazgatójának, aki hosszú évekig állt a felügyelet élén.

Az idén augusztusban, három évvel az ügy mediális kirobbanása után a környezetkárosító bűncselekményekre szakosodott pozsonyi kerületi bűnügyi nyomozó vádeljárást indított a pozsonyi Michal K. ellen jogosulatlan hulladékkezelés bűntettében. Nevezett a Vassal EKO tulajdonosa volt.  A pozsonyi kerületi rendőrség szóvivője szerint Michal K.-t akár háromtól nyolc évig tartó börtönbüntetésre is ítélhetik. A rendőrség szerint ugyanis Michal K. 2008-tól 2018 júniusának végéig a Vassal EKO újrahasznosító cég törvényes képviselőjeként illegális hulladéktárolást tett lehetővé Pozsonypüspöki területén különböző fizikai és jogi személyek, illetve vállalkozók számára. Ennek következtében több méter magas hulladékdomb keletkezett a területen, az újrahasznosító telephelyének közvetlen közelében. A Vassal EKO tulajdonosa, Michal K. korábban több hónapig előzetes letartóztatásban is volt. Azzal gyanúsították, hogy rendőröket vesztegetett meg, akiknek cége zavartalan működését kellett biztosítaniuk a hulladékbizniszben.

Vádemelés után a szemétdomb még mindig a helyén

A nyomozó vádat emelt jogi személyek büntetőjogi felelőssége címén a Pozsonyi Újrahasznosító Kft. ellen is, jogosulatlan hulladékkezelés bűntettében. Az elkövetők a rendőrség szerint törvénysértő módon kezelték a hulladékot, amit az érintett helyen hagytak.

Pék Zoltán, a városrész jelenlegi polgármestere azt mondja, örül a hírnek. Reméli, hogy a jelenlegi lépés végre előremozdítja ezt az évek óta húzódó ügyet. Pék szerint a Vassal EKO még az ő polgármestersége előtt, 2017-ben eladta a szóban forgó telephelyet a Pozsonyi Újrahasznosító Kft.-nek, amely más, az érintett telephellyel szomszédos területekkel is rendelkezik. A Kft. a szóban forgó területen egy hulladékosztályozó részleget szeretne létrehozni. Jelenleg tárgyalások folynak ez ügyben az önkormányzat építésügyi osztálya és a Kft. között.

Az új tulajdonosokkal rendszeresen kommunikálunk, ha szabálytalanságot észlelünk, figyelmeztetjük őket. Jelenleg korrekt velük a kapcsolatunk, de a szemétdomb továbbra is ott van. Az új tulajdonos azt állítja, semmi köze hozzá, ez az állítás azonban nem állja meg a helyét

– mondta Pék, hozzátéve, a telek, amelyen a hulladéklerakó van, magántulajdon, az önkormányzatnak csak annyi köze van hozzá, hogy Pozsonypüspöki kataszterében van.

A hulladékégetőben a helye

Valami tehát elindult, és a vádemelés mindenképpen pozitív lépésnek számít, de az igazi megoldás az lenne, ha a lakosok megelégedésére végre eltűnne onnan a szemétdomb. Félő azonban, hogy végleg leáll a szemétdomb lefaragása, ami 2018 után nehezen ugyan, de elindult, bár nem akkora hatékonysággal, mint kellett volna, mert nem lesz, aki elhordja onnan a szemetet.  A Vassal EKO 2018-ban még arra vállalt kötelezettséget, hogy legkésőbb 2021-ig eltávolítja a szemetet.

Az előző polgármester szerint a minisztériumnak és a járási hivatalnak a fővárossal együttműködve kell megoldást találnia, annak ugyanis nincs értelme, hogy a szemetet egyik helyről áthordják egy másikra, annak a hulladékégetőben kellene végeznie. Tudomása szerint a Slovnaft vállalattal is lehetne tárgyalni, hogy segítsen az ügyben, hogy a szemétdomb, amely annyi kellemetlenséget okozott és akár környezeti katasztrófával is fenyegethet, végre eltűnjön.  

Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2021/34-es számában.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.