Menyhárt: Nem adjuk fel az elveinket!
A Magyar Közösségi Összefogás csak abban az esetben fogadja el a szlovák demokratikus pártok koalíciós ajánlatát, ha előzetesen sikerül megállapodniuk a magyar közösség legfontosabb célkitűzéseiről. Menyhárt József MKP-elnök szerint csakis az etnikai politizálás az időtálló, mi több, az MKÖ február 29-én a Kotleba-féle szélsőségesekkel szemben is eredményes lehet.
Ha a felmérések eredményeiből indulunk ki, a kampány hajrájához közeledve sem látunk tisztán. Amíg az ASA ügynökség több mint ezer felvidéki magyar választót megszólítva arra a következtetésre jutott, hogy a Magyar Közösségi Összefogás esélyes a parlamentbe jutásra, addig a legtöbb országos felmérés ellenkező képet sugall. Ön szerint érdemes kiindulni a felmérések eredményeiből?
A klasszikust idézve, nem közvélemény-kutatásokat kell nyerni, hanem választásokat. Persze, azt is látni kell, hogy a felmérések különböző végkövetkeztetése az eltérő módszertannal magyarázható. Elmondtuk már, hogy az ASA ügynökség felmérése kizárólag a magyar választók politikai preferenciáit vizsgálta, míg az országos közvélemény-kutatások alkalmával jóval kevesebb magyart kérdeznek meg. Azt hiszem, könnyen belátható a statisztikusok állítása, minél több ember véleményét kérdezzük meg, annál pontosabb lesz az eredmény. Ami viszont igazán bizakodással tölt el, az a kampányunk egyre erősödő lendülete. Soha korábban nem volt ennyire intenzív a magyar pártok jelenléte a szociális hálón, mint most, amikor a három szövetségben induló párt párhuzamosan, egymást erősítve kampányol. És ami a legfontosabb, az emberekkel való személyes találkozások arról győznek meg, hogy február 29-e után újra parlamenti erő leszünk.
Árnyalja a képet, hogy a Magyar Közösségi Összefogás mellett nemcsak a Most–Híd indul, hanem a szlovák pártok is kivetették a hálójukat a magyar szavazókra. Mi több, a leszakadó magyarlakta régiókban a Kotleba-féle szélsőségesek is erőteljesen kampányolnak. Mégis, mivel tudja újra magához kötni a más pártok felé tájékozódó választókat a magyar érdekképviselet?
Idestova száz éve küzd a felvidéki magyar politika a dilemmával, merre induljon. Jelenleg három különböző úton járunk: az első az etnikai érdekképviselet, a második a vegyespárti politizálás, a harmadik a platformpolitika. Ha azonban magunk elé képzelünk három vizespoharat, s az elsőbe egy követ, a másodikba egy pezsgőtablettát helyezünk – legyen mondjuk narancssárga –, a harmadikba pedig kék tintát cseppentünk, rögtön látni fogjuk, hogy csakis az etnikai politizálás a járható út. A vegyespárti politizálás a pezsgőtablettához hasonlóan kezdetben pezsgésével felveri az állóvizet, de hamar feloldódik, felgyorsítva ezzel közösségünk asszimilációját. Ha nem vigyázunk, ugyanígy járhatunk a szlovák pártok magyar platformjaival is, hiszen ahogy egy csepp tinta éppen csak megszínezi a vizet, annyira súlytalanok ezek a magyar politikusok, különösen eldugva pártjuk választási listáján. Gondoljunk akár csak Grendel Gábor esetére, aki egymaga képtelen hatékonyan felvetni a magyar ügyeket a pártján belül. Jól látható, hogy csakis a kő, egyedül az etnikai politizálás marad időtálló.
És mi a helyzet a szélsőségesekkel? A szlovák ellenzék mintha dobbal akarna verebet fogni, amikor tüntetéseket szervezve még inkább rájuk irányítja a figyelmet…
Jó, ha szem előtt tartjuk, hogy Kotlebáéknak nincsenek megoldásaik.
A média figyelme csak tovább erősíti őket, persze a tüntetéseket szervező progresszívek azzal számolnak, hogy a Kotlebáék által felszított gyűlölet sokakban félelmet ébreszt, s ebből profitálhatnak. A kampány során többször megfordultam Gömörben és Nógrádban, ahol az ĽSNS különösen erős. Azt tapasztaltam, egyre többen értik meg, hogy Kotleba gyűlöletpolitikája bármikor újra a magyarok ellen fordulhat. Aki felül Kotlebáék uszításának, az nem tanult a történelemből. A gyűlölet a harmincas, negyvenes évek vészterhes időszakában is felemésztett mindenkit, nem válogatta meg a célpontjait. Lehet, hogy az arcok és a ruhák mások, de ezek a Kotleba-félék ugyanazok.
Nagyon sokan azért szavaznának Kotlebára, mert úgy érzik, a politikusok becsapták őket. Van még elég idő arra a kampányban, hogy elmagyarázzák az embereknek, hogy Kotleba is éppen becsapni készül őket?
Ezen dolgozunk. A Magyar Közösségi Összefogásnak megvan ehhez a biztos alapja, hiszen rendelkezünk olyan ismert és elismert helyi politikusokkal, akikre a helybéliek jobban hallgatnak, mint a Kotleba-félékre. Persze, nehezíti a dolgunkat, hogy hiába voltunk parlamenten kívüli párt, nekünk is szembe kell néznünk az elmúlt évek rossz kormányzásának a következményeivel: az emberek csalódottságával, kiábrándultságával.
Úgy tűnik, Kotlebán kívül más szlovák politikus is abban bízik, hogy rövid a magyar ember emlékezete. Peter Pellegrini azt találta mondani, nem lenne tragédia, ha nem jutna magyar párt a parlamentbe, majd ők gondoskodnának rólunk. Játsszunk el a gondolattal, mi juthat egy felvidéki magyar eszébe a Smer-SD „gondoskodásáról”?
A miniszterelnök kijelentése utólag is minket igazol. Még októberben határozottan kikötöttük, hogy a parlamenti választásokat követően kizárjuk a Smerrel kötendő koalíciós együttműködést. Jól mutatja, hová vezetett a Most–Híd négyéves megalkuvó politikája, amikor a külügyi tárca a múlt héten gondolkodás nélkül vetette el a kisebbségi kerettörvény utolsó pillanatban felvetett tervezetét. Álláspontjuk szerint nincs szükség ilyen törvényre, hiszen a szlovákiai magyarok szerintük így is „standard fölötti” jogokkal rendelkeznek. Ezek után mindenki elképzelheti – még csak nem is kell Zsák Malina Hedvig meghurcoltatására, vagy a dunaszerdahelyi szurkolóverésre gondolnunk –, mire számíthatnánk akkor, ha a Smer-SD gondoskodna rólunk.
Ha már koalíciós tárgyalások… A szlovák ellenzéki pártokkal lehetségesnek tartja a kormányzati együttműködést? Diszkréten fogalmazva, velük sem teljes a nézetazonosság a kisebbségi jogok megítélésében.
Hiszem, hogy márciustól újra parlamenti tényezővé válunk, s ezáltal könnyen olyan helyzet állhat elő, hogy csakis a mi közreműködésünkkel lesz lehetséges leváltani a jelenlegi kormányt, egyidejűleg távol tartani a kormányrúdtól a Kotleba-féle szélsőségeseket.
Ami miatt mégis azt mondom, hogy a kormányzati együttműködés a szlovák jobboldali pártokkal nem lehetetlen, az a tény, hogy számos kérdésben, akár a kisebbségi jogok bővítésének ügyében is, szót tudunk érteni.
Melyek lehetnek ezek a kulcsterületek? Az ember óhatatlanul a közigazgatási rendszer átszervezésére és a nyelvhasználati jogok bővítésére gondol.
A jelenlegi megyehatárok természetes régiókat vágnak ketté: nemcsak a Csallóközben, de a szlovákok által lakott vidékeken is. A hatályos elrendezés megváltoztatásában, amely a régióknak nyilvánvaló gazdasági hátrányokat okoz, a lehetséges partnereink is érdekeltek. Ha már a nyelvhasználati kérdéseket említette, mi nem szeretnénk abba a hibába esni, hogy különböző törvényeket fércelnénk át az előrelépés reményében. Ezért mondjuk, hogy
A pártok nyilatkozatainak ismeretében úgy vélem, ehhez a számunkra kulcsfontosságú változtatáshoz nemcsak a szlovák jobboldali pártok, hanem a progresszívek támogatása is biztosítható.
Mennyire lehetnek partnerek a szlovák pártok az önkormányzatiság megerősítésében, a magyar közösség önigazgatásának kiszélesítésében? Mindez leánykori nevén mégiscsak az autonómia, amitől a szlovák közvélemény irtózik…
Az önkormányzatok megerősítése, az aránytalan és igazságtalan finanszírozási rendszer megváltoztatása – ismét csak ezt tudom mondani – nemcsak a magyarok, hanem a velünk élő más nemzetiségűeknek is érdeke. Aki a magyar közösség önigazgatási törekvéseiben az országhatárok megváltoztatásának szándékát látja, az egyrészt keveri a fogalmakat: az önigazgatást az elszakadással, másrészt gátlástalan politikai haszonlesőként riogat, olyan eszközöket felmelegítve, amelyekről azt reméltük, hogy mindörökre kikoptak a szlovák közbeszédből.
(Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/6. számában)
